Cápák között

Korábban sütött, most horgol – sokat bántották a Cápák között 16 éves vállalkozóját, Nyikonyuk Balázst

Takács NoémiTakács NoémiEndrődi DominikEndrődi DominikKispál TímeaKispál Tímea

2024. január 28. 20:40

„Ha valamit besorolunk így kategóriákba és így nemekhez kötjük, az egyáltalán nem egy ilyen jó hozzáállás, mivel egy lány is focizhat és egy fiú is horgolhat” – mondta Nyikonyuk Balázs, aki a Cápák között történetének legfiatalabb vállalkozója. Azt is mondta, előző iskolájának szerette volna bizonyítani, mit ért el. Az, hogy ott elnyomták, mély sebet hagyott benne. A Cápák között vasárnap esti adásában azonban három Cápa is ráharapott Balázs horgolós bizniszére; Balogh Levente, Lakatos István és Moldován András is befektetett. Nyikonyuk Balázst egyebek közt arról is kérdeztük, hogy milyen segítséget vár a befektetőitől, hogyan kezelte a rosszindulatú beszólásokat, és azt is megmutatta, mit rejt egy horgolódoboz. 

A Cápák megmondták Balázsnak, hogy nem rá számítottak, amikor a stúdióban még csak a horgolt plüssfiguráival találkoztak. Majd a 16 éves vállalkozó besétált és olyan magabiztossággal és elhivatottsággal adta elő pitch-ét az üzleti ajánlatával, hogy az öt befektetőből három szinte azonnal ráharapott a lehetőségre.

Hozzászólna?

#Cápák között#Videó#extra videók#nyikonyuk balázs#csipcsiripp plüssmanufaktúra#horgolás#bullying#moldován andrás#lakatos istván#balogh levente#befektetés#interjú#diy#csináld magad#ma