Molnár Gusztáv a 40. születésnapján vallott: „Pár éve mindössze egy szatyrom maradt”
2026. november 3. 12:30
A múlt héten töltötte be a 40-et Molnár Gusztáv. A színész születésnapjára feleségétől egy külföldi utazást kapott. Gusztáv számára ez hatalmas dolog, hiszen sokáig nemhogy nem utazott, de még étteremben és kávézóban is csak felnőtt fejjel fordult meg először.
Molnár Gusztáv a múlt héten lett 40 éves, amire felesége több meglepetéssel is készült. A születésnapján egy elegáns étteremben vacsoráztak, ajándékba pedig egy utazást kapott a spanyol Alicantéba, ahova kislányukkal hármasban utaztak el. A színész még mindig a születésnapjára kapott vakációját tölti, a tengerparton ülve pedig realizálta, honnan hová is jutott. Elárulta, egészen felnőttkoráig nem utazott, sőt, még étteremben sem járt.
Emlékszem, a legnagyobb távolság, amit 20 éves korom előtt megtettem, az Kaposvár volt. Tizennyolc éves voltam, és felvételizni mentem Magyarországra, színész szakra. Addig csak a kis falumban voltam, ahonnan bejártam Komáromba iskolába. Óriási dolog volt vonatra szállni, és elutazni a távoli Kaposvárra, ahol aztán fölvettek elsőre, és pár évvel később megszereztem a színészdiplomámat. Életemben először első éves főiskolásként voltam étteremben. Az első ösztöndíjamból ültem be, és milánói sertésbordát ettem. Mekkora ötlet, gondoltam. A legmagyarabb étel. Tésztával nem lehet jól lakni, hát rakjunk rá egy rántott húst. Aztán minden hónapban, amikor megjött az ösztöndíjam, újra és újra beültem. Hatalmas dolog volt, amikor egyszer meglátogatott édesanyám, és meghívtam őt egy kávéra, egy kávézóban. Mi csak otthon ittunk kávét, mert úgy olcsóbb. 40 éves lettem. Most Spanyolországban vagyok. Ez volt az én feleségem születésnapi ajándéka
- osztotta meg emlékeit a Drága örökösök - streameld az RTL+ Premiumon - szereplője, aki maga sem hiszi el, hogy pár év alatt honnan hova jutott.
Pár éve mindössze egy szatyrom maradt, benne pár elnyűtt ruhával. Most meg mögöttem a tenger. Ma pedig újra sertésbordát kértem. Otthon vannak könyveim, de ami még nagyobb dolog, könyves polcom. Ezt talán nem érti mindenki, de nem is baj. Néha az életben a legnagyobb tanítóink azok a dolgok, amiket a leginkább el akartunk kerülni. Megtanultam figyelni. És nem is kell nagyon koncentrálnom, hogy rájöjjek. Van mindenem, amire szükségem van. Egészséges gyermekeim és egy csodás feleségem. És még én is képes vagyok dolgozni. Nem kell ennél több. Sőt, ennél nem is kaphatok többet. Köszönöm az én drága feleségemnek. Nem csak ezt az utat. Hanem megmutatta, mi az, ami igazán fontos az életben. A legnagyobb távolság most már nem Spanyolország, vagy Amerika. Talán az, amit megtettem magamban, és remélem hosszú még az út....
- zárta gondolatait.