10 perc alatt írta meg a Kovi-dal szövegét Császár Előd

Kiss NóraKiss Nóra

2026. július 3. 9:00

Császár Előd jól ismeri Kovit, így a róla szóló dal szövegének megírása nem okozott neki különösen nehéz feladatot, nagyjából tíz perc alatt megírta. A szerzemény címével azonban már adódtak problémái, három napon keresztül semmi nem jutott eszébe. Már el volt keseredve, mikor egyszer csak megszállta az ihlet.

Hatalmas meglepetéssel készültek az RTL+ Premiumon jelenleg is futó Birodalom című fikciós sorozat alkotói. A rendező, Kovács Dániel Richárd ötletére ugyanis készült egy Kovi-dal, melyet a főszereplő, Takács Zalán énekelt, és az RTL YouTube felületén ezen a linken már meg is található. A dal zeneszerzője Moldvai Márk, a szövegíró pedig Császár Előd volt, aki most az rtl.hu-nak mesélt arról, hogyan is született a Felnőtt film az életem című sláger.

A rendező, Kovács Dani nagyon régi barátom, a zene szerzője, Moldvai Márk pedig még régebbi barátom. A Király című sorozaton már dolgoztunk együtt, abban is van egy dal, amit Márkkal közösen jegyzünk szerzőként. És amikor jött az ötlet, hogy lesz ez a dal, akkor egyértelmű volt, hogy engem fognak hívni

- mesélte Előd, aki nagyon megörült, mikor felkérték erre a feladatra is, ám a nem tagadja, okozott neki némi fejtörést az alkotás.

Az nagy kérdés volt a számomra, hogy mi legyen a dal címe. Mit lehet Kovi szájába adni, ami hiteles, és mégsem érzed soknak. Három napon keresztül gondolkodtam rajta reggeltől estig. Annyira el voltam keseredve, semmi sem jutott az eszembe. És emlékszem, hogy reggel fél 9-kor felhívtam Márkot, és mondtam neki, hogy nem tudom mi legyen a címe, Felnőtt film az életem? Erre ő mondta, hogy igen legyen ez a címe. Onnantól kezdve már gyorsan megvolt a szöveg, nagyjából tíz perc alatt. De sok olyan fordulat van benne, amit Kovi a sorozatban is mond. Például egy ikonikus mondatával kezdődik.  

Előd jól ismeri Kovit, így pontosan tudta, mik azok a mondatok és szófordulatok, amik illenek a felnőttfilmes rendezőhöz, és hitelesen hangzik majd a dalban. Egyébként Császár nemcsak szövegíróként, hanem vokalistaként is közreműködik a dalban.

Streameld a Birodalom összes részét az RTL+ Premiumon!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!