Egyedül maradt 6 hetes kislányával Molnár Gusztáv

rtl.hurtl.hu

2026. május 24. 16:30

Molnár Gusztáv életében új időszámítás kezdődött azzal, hogy sikerült letennie az italt. Munkát talált, megházasodott, nemrég pedig megszületett a kislánya, akinek igyekszik minél jobb édesapja lenni. 

Április 11-én született meg Molnár Gusztáv és felesége, Dorina közös kislánya, Lili Róza. A szülők azóta is úsznak a boldogságban és veszik a felmerülő akadályokat. A színész pedig igyekszik mindenben neje segítségére lenni, és teljes mértékben kivenni a részét a baba körüli teendőkből. Így történt ez csütörtök este is, amikor Gusztáv egész estére kettesben maradt a picivel.

Büszke vagyok a feleségemre. 6 héttel a szülés után ő színházi előadásra készen, én pedig az estét a lányommal töltöm. Vele, és egy 40 éves apa kihívásaival.

- kezdte bejegyzében a színész, akiben erős gondolatok fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy közel a negyvenhez mennyire máshogyan éli meg az életet, mint húsz évvel ezelőtt. 

20 évesen még úgy éreztem, hogy van időm mindenre. 40 körül megjelenik a veszteségek tudata, hogy bizonyos dolgok elmúltak, hogy a gyerek gyorsan nő, hogy amit ma nem mondok ki, lehet, később már nem fogom tudni. Sok férfi ilyenkor döbben rá: vagy ismétli az apját, vagy egész életében menekül előle. Nehéz megtalálni a saját hangom. Nem azt, amit örököltem hanem azt ami a sajátom

Arról is őszintén vallott, hogy fogalma sincs milyen jó szülőnek lenni. Hiába olvasott rengeteget a témában és tanul jelenleg is pszichogit, mégis olykor fél attól, hogy nem elég, amit tesz a gyermekéért. Ő ugyanis nemcsak anyagilag, de érzelmileg is stabilan jelen szeretne lenni Lili életében. A családapa akár azt is bevállalná, hogy ő legyen gyesen kislányukkal, mert nem akar elmenekülni a teendők alól. 

Szerintem nagyobb munka úgy jelen lenni, hogy a feleségem nőnek érezze magát, a gyermekem pedig egyszer azt mondja, hogy úgy szeretném csinálni ahogyan ti csináltátok anyával.… Nem tudom... csodás utazás az biztos. Talán a legnagyobb ajándékot kaptam a felépülésemmel azzal, hogy megtalálhatom a legjobb részem magamban, és ezt van lehetőségem tovább adni.

- zárta sorait. 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!