Sosem hallott kulisszatitkok a Mónika Showról – Erdélyi Mónika mindent kitálalt!

rtl.hurtl.hu

2026. március 22. 11:30

A Mónika Show idén lesz 25 éves. Erdélyi Mónika rengeteg kérdést kap az ikonikus talk show kapcsán, ezért most egy videóban válaszolta meg a leggyakrabban kapott kérdéseket. Olyan kulisszatitkokról is mesélt, amiktől tutira eldobod az agyad!

Az utolsó pillanat csodája: így indult Erdélyi Mónika karrierje

Mónika egyik rokona egy heti újságban találta meg a hirdetést, hogy egy országos tévécsatorna női műsorvezetőt keres. Mónika szinte az utolsó pillanatban telefonált, és már másnap be is hívták az első fordulós castingra, amelyet egy gimnáziumban tartottak. A meghallgatáson azt a feladatot kapta, hogy egy bíróság elől tudósítson. Összesen körülbelül 860-an jelentkeztek, és olyan nagy volt a titoktartás, hogy csak az utolsó rostán derült ki, hogy pontosan melyik műsorra válogatnak műsorvezetőt. Három hónappal később megcsörrent a telefon, és közölték Mónikával, hogy őt választották ki a műsorvezetői szerepre!

Jancsi azért érkezett a Mónika Show-ba, hogy véget vessen bántalmazásának, amit két lánytól szenved el napi szinten: Táposfejű Jancsicskának csúfolták, és a fenekét csapkodták. A beszélgetés közben az is kiderült, hogy mivel érdemelte ki a fiú a támadásokat…

Mónika tiszta vizet öntött a pohárba

Mónika határozottan cáfolta azokat az állításokat, miszerint a főszerkesztő a fülére beszélt volna, és megsúgta volna neki a kérdéseket. Sok kritika érte a műsort amiatt is, hogy a történetek állítólag megjátszottak voltak, ezt azonban szintén tagadta: elárulta, hogy minden sztori valós volt. Hangsúlyozta, hogy még a színészeknek is nehéz lenne ennyi szöveget megtanulni, így szó sem lehetett megrendezett jelenetekről. A biztonsági őrökről is mesélt: alapvetően a stúdió környékén teljesítettek szolgálatot, de amikor egy-egy szóváltás elfajult, ők is jelen voltak, hogy szükség esetén közbelépjenek.

Karrierje elején Zimány Linda is megfordult a talk show-ban. Linda úgy gondolta, hogy ha valaki híres szeretne lenni, annak tudnia kell kezelni az azzal járó megpróbáltatásokat is. Vajon milyen fontos összetevője van egy jó műsorvezetőnek? A videóból kiderül!

A pillanat, amikor Mónika nem bírta tovább

Mónika arról az ikonikus jelenetről is mesélt, amikor röhögőgörcsöt kapott a műsorban. Azt mondta, a mai napig sem tudja pontosan megmagyarázni, mi történt vele: a vezérlőből mondtak valamit a fülére, amin egyszerűen elnevette magát.

Annyira nevettem, hogy képtelen voltam uralkodni magamon!

– mesélte a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy ha rossz kedve van, néha visszanézi ezt a jelenetet!