Bulvár

Alig volt néző: Szandi otthagyta a segélykoncertet, de a gázsit felvette

rtl.hurtl.hu

2024. június 20. 8:47

Szandi azt ígérte, visszafizeti a pénzt.

Szandi nem lépett fel a Szlovákia magyarlakta településére, Madarra meghirdetett koncerten, írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó egyik néző szerint az énekesnő még a kocsiból sem szállt ki. A szemtanú azt állította, hogy az énekesnő megérkezett ugyan a múlt szombati jótékonysági eseményre, ám mivel ő és férje, Bogdán Csaba úgy vélték, túl kevesen vannak a helyszínen, felvette a gázsit, majd fellépés nélkül távozott.

A lapot a rendezvény egyik résztvevője kereste meg, hogy hangot adjon a felháborodásának. 

Szandi az esti órákban érkezett meg, majd amilyen gyorsan jött, úgy távozott is. Nem lépett színpadra, mert állítólag túl kevesen voltunk. Úgy láttam, az autóból sem szállt ki, csak elvette a pénzt a leengedett ablakon keresztül. Szerencsére a többi fellépő feledtette velem a döbbenetem. Ettől függetlenül sokan fel voltak háborodva, a műsorvezető be is számolt róla a színpadon, a történtek részletei pedig futótűzként terjedtek 

– számolt be a lap informátora.

A rendezvényt a komáromi Angyali Kezek Nonprofit Szervezet hirdette meg: tavaly december óta gyűjtenek egy Madaron élő családnak, ahol a mentálisan sérült anyuka nehéz körülmények között él a három gyermekével, amelyek közül kettő szintén beteg, írja a lap.

Szandi megérkezett, majd – arra hivatkozva, hogy kevesen vannak – még a kocsiból sem volt hajlandó kiszállni. Átvette a gázsit, 1500 eurót (közel 600 ezer forint), majd távozott. Azt mondta, a szerződésében benne van, hogy ötven fő alatt nem ad koncertet, de mi igazolni tudjuk, hogy hatvan jegyet adtunk el a helyszínen, és még további 40-50 fő volt önkéntesként jelen, akik szintén szerették volna őt látni

– mondta el a lapnak az egyik szervező.

Szandi és férje, Bogdán Csaba a Blikknek azt mondta: este fél 10-kor érkeztek meg a helyszínre, ám összesen nyolc embert láttak a színpad előtt, illetve még néhányat a focipálya másik végében lévő büfében.

„Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra” – magyarázta a lapnak Bogdán, aki beismerte, a szerződésükben valóban kitétel a minimum 50 fős közönség.

A házaspár elismerte, felvették a fellépésért megbeszélt összeget, de nem miattuk, hanem az előre leírt feltételek hiánya miatt maradt el a koncert. Állításunk szerint azonban ez az összeg kevesebb volt mint 1500 euró.

Szeretnénk felajánlani, hogy ha a szervezők küldenek egy számlaszámot, visszautaljuk a pénzt, ezzel is támogatva a családot, hiszen mindig is szívügyem volt a rászorulók megsegítése. Sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen a 35 éves pályafutásom során ilyenben még sosem volt részem 

– tette hozzá az énekesnő.

Szandi legutóbb márciusban volt a Reggeli vendége. Az énekesnő elárulta, hogy évek óta szeretne olyan klipet forgatni, amiben légtornászként is bemutathatja, mire képes. Ez a klip hosszú évek tervezése után megvalósult. Persze nemcsak a munka, a család is előkerült. Lánya most már egy ideje Amerikában él, Szandi sokszor – az időeltolódás ellenére is – beszél vele. Sőt, kapcsolatáról is mesélt:

 

Nyitókép: RTL

#Bulvár#szandi#koncert#segélykoncert#bogdán csaba