Bulvár

Valami nagyon gyanús a Katalin hercegnéről készült fényképen

rtl.hurtl.hu

2024. március 11. 6:46

Visszavonták a Katalin hercegnéről műtétje után készült első fotót, a fotóügynökségek szerint manipulálhatták a képet.

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnéről – írta az MTI. Ez volt az első fotó, amelyet a Vilmos brit trónörökös feleségéről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek.  A Kensington-palota közlése szerint a fotót Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót.

Az AP indoklása szerint „közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet”.

Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak.


A Kensington-palota hétfő hajnalig nem kommentálta az ügyet.

Rejtélyes műtét

Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a 42 éves Katalin hercegnőn tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre. Az akkori tájékoztatásban a palota nem tért ki a beavatkozás okára, de valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik. A Kensington-palota azóta sem közölt részleteket a műtét okáról, jóllehet azt hangsúlyozta, hogy nem daganatos megbetegedésről van szó, és a hercegnő jól van.


Katalin tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás kering, de a palota ezek közül egyet sem erősített meg.

Nyitókép: Rendőrök állnak annak a kórháznak a bejáratánál, ahol Katalin hercegnét műtötték. Fotó: Rasid Necati Aslim/Anadolu via Getty Images

 

#Bulvár#katalin hercegné#fénykép#fotóügynökségek#visszavonták#manipulálás#fotó#brit királyi család