Bulvár

Solti Berni: Felvettem a kapcsolatot Ádám volt szeretőjével, szeretném ha a gyerekeink jó testvérek lennének

rtl.hurtl.hu

2023. december 14. 6:41

Azt azért leszögezte: barátnők nem lesznek.

Solti Berni és Solti Ádám nehéz időszakon vannak túl, a Barátok közt egykori színésze ugyanis megcsalta a párját, ezt pedig később nyilvánosság előtt fel is vállalta. Berni most úgy érzi, túl vannak a nehezén, sőt úgy véli, szükségük is volt erre, hogy jobban összecsiszolódjanak a férjével. Arról is beszélt, még azt sem bánták meg, hogy Ádámnak egy másik nőtől született gyereke.

Ezért vettem fel nemrégiben a kapcsolatot Ádám volt szeretőjével. Amióta megszületett Benedikt, én is sok mindent másként látok, másként gondolok a múltra és a jövőre. Röviden összefoglalva, megírtam a volt szeretőnek, hogy szeretném rendezni a kettőnk közötti helyzetet. Azt is, hogy nem leszünk barátnők, de van bennük pár közös dolog. Elsősorban az, hogy mindketten édesanyák vagyunk, a fiaink pedig testvérek

idézi a Story magazin interjúját a 24.hu.

Solti Berni azt szeretné, ha a gyerekek érdekében félre tudnák tenni a személyes nézeteltéréseiket.

Ők mindig testvérek lesznek, és szívből szeretném, hogy jó testvérek legyenek, olyanok, akik mindig, felnőttként is számíthatnak egymásra. E cél érdekében pedig most nekünk, szülőknek kell lépéseket tenni

– mondta a lapnak Solti Berni.

A pár kálváriájáról korábban a Fókusz is készített riportot:


Nyitókép: RTL

#Bulvár#solti ádám#solti berni#testvérek#barátnők#szerető

Címlapról ajánljuk