Kadlott Karcsi leesett a lépcsőn, ezért késik a közös munka Bunyós Pityuval
2023. október 10. 20:33
A mulatós zenész már közel nyolcvanéves, ezért vannak nehézségek, de új társa elszánt.
Bunyós Pityu karolta volna fel a népszerű mulatós zenészt, Kadlott Karcsit, aki fellépések híján olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy a létfenntartás alapfeltételeit is alig tudja biztosítani a maga és felesége számára. Már nyáron együtt léptek volna fel, de a közös koncertekből nem lett semmi – írja a Blikk.
A zenész a lapnak azt mondta: már meg volt beszélve az időpont, amikor felénekelik az első közös dalokat, de nem sokkal előtte leesett a lépcsőn, megütötte a fejét és az arca is megsérült, annyira, hogy nem tudott dolgozni. Megbeszélték Bunyós Pityuval, hogy amint jobban lesz, keresik egymást.
Mostanra már túl vannak az első találkozón, és mint Bunyós Pityu elmondta: Kadlott Karcsi településén mindketten felléptek egy rendezvényen, ahol a nézőknek is bejelentették, hogy elkezdték a közös munkát, azután pedig alaposan átbeszéltek mindent. Azt viszont ő sem gondolta, hogy ennyi szervezést igényel az együttműködés.
Karcsi már közel nyolcvanéves, ebből adódóan nem könnyű számára az utazás
– árulta el, hozzátéve, hogy zenésztársa már nem vezet, így mindig találni kell sofőrt, aki elviszi a megbeszélt helyszínekre. Mindennek ellenére nagyon szeretné, hogy jövő nyáron már valóban együtt énekelhessenek a színpadon.