Bulvár

Fekete Dávid újra keresi a szerelmet, bár a szomszédai szerint már meg is találta

rtl.hurtl.hu

2023. július 19. 15:09

Fekete Dávid kiszabadult a házi őrizetből, így szabadon mozoghat Győr területén. Ezzel pedig lehetősége nyílt rá, hogy új párt találjon magának a válása után.

Fekete Dávidtól 2021-ben vált el a felesége, Regina. Az egykori megasztárosnak két kisfia van, de állítása szerint új nő még nem lépett be az életébe. A Bors számolt be róla, hogy a házi őrizet megszüntetésével kinyíltak a lehetőségek az énekes előtt.

Bár klisésen hangzik, hölgyek terén nem feltétlenül a külső a legfontosabb. Sokkal jobban számítanak a belső értékek. Fontos, hogy milyen hozzáállása van az élethez, melyek a prioritásai. Nyilván felelősséggel tartozom a két pici gyermekem iránt, így az is fontos, hogy elfogadja a fiúkat és tudjon azonosulni velünk 

– mondta Fekete Dávid arról, milyen nőt képzel el maga mellett.

Azt mondja, hogy jelenleg nyitott és randizik is, de még senki nem csavarta el a fejét. Egy szomszéd azonban lebuktatta az énekest, azt mondta, rendszeresen lát hétvégén egy szőkésbarna hölgyet, aki látogatóba érkezik és ott is alszik Dávidnál, látták már a ház előtt is ölelkezni őket. A neve elhallgatását kérő szomszéd szerint látszik rajtuk, hogy szerelmesek. 

Fekete Dávid nemrég a Fókusznak nyilatkozott a házi őrizet eltörléséről.

 

Fotó: RTL

#Bulvár#Fekete Dávid#házi őrizet#párkeresés#gyerekek#tárgyalás

Címlapról ajánljuk