Szabó Erika: Az életemnek ez a szakasza nem a jónőségről szól, de azon sem kell megsértődni, ha valaki az embert csinosnak tartja

Hogy vagy? Hogyan telnek a mindennapjaid kismamaként?

Jól, hála istennek! Még dolgozom, a héten lemennek az utolsó előadások a Thália Színházban, aztán véget is ér az idei évad, és a következőt már nem kezdem el.

Hogyan érzel azzal kapcsolatban, hogy egy időre véget ér számodra a munka, és egészen másfajta szerepbe kerülsz?

Igyekszem nagyon természetesen megélni. Ez most egy ideiglenes dolog, egy ajándék az élettől. Szerencsés vagyok, hogy a következő évadot teljes egészében babázással tudom tölteni. Ezek vissza nem térő pillanatok az ember életében, és nagyon várom.

Milyen érzés, hogy egy új élet növekszik benned?

Ez mindenkinek az életében óriási kaland, egy hatalmas, különleges élmény. Nem én vagyok az első, aki ezt átéli, de nyilván saját magam és a családom számára ez egy nagyon nagy történet.

Azt tudjátok már, hogy kisfiú vagy kislány lesz?

Tudjuk, de még titkos.

Több hírportál a mai napig úgy hivatkozik rád, mint a Barátok közt Tildájára. Mit szólsz ehhez ennyi évvel a sorozatbeli szereped után?

Én már így fogok megöregedni. Szerintem ez már nem aktuális így húsz év után, de zavarni nem zavar különösebben. Annak örülök, hogy ha az utcán odajönnek, akkor azért mint színésznőt szólítanak meg, és tudják az igazi nevemet. A bulvárújságírás arról szól, hogy valami nagyon beazonosítható dologhoz kössünk valakit. Ennél rosszabbul is hivatkozhatnának rám, a bulvárfőcímeket olvasva minden előfordul. Ez legyen a legnagyobb problémám az életben.

Ha már szalagcímek, korábban gyakran előfordult, hogy a külsőd miatt kerültél címlapra. Az egyik legemlékezetesebb a „Mintha a Jóisten esztergálta volna” című cikk volt, ami az Üvegtigris harmadik részében látható fehérneműs szereplésedet méltányolta.

Volt egy időszak, amikor bármit csináltam – például leforgattam egy filmet –, az volt a kérdés, hogy mennyi látszik a testemből.

Mindegy volt, hogy ez főszerep, és teljesen másról szól, akkor is kerekedett belőle egy újságcikk, amiben arról írtak, hogy ledobtam a textilt. Miközben én gyakorlatilag bikininél tovább nem nagyon vetkőztem egyik filmben sem. Én vagyok az a színésznő, aki aránylag a legkevesebbet vetkőzött ebben az országban, és igen, egy bikinis sétálgatás azért még belefért. Egy időben az volt az állandó kérdés, hogy mi újság a testemmel, biztosan azért, mert bulvárszempontból unalmas vagyok, nincsenek őrült botrányok az életemben, nem szedek drogot, nem iszom nagyon alkoholt, és nem váltogatom a partnereimet.

Amikor ezek a cikkek születtek, akkor Szabó Erika mint nőideál szerepelt a köztudatban. Ezt te hogyan élted meg?

Az Üvegtigris után volt egy őrület ekörül, meg volt egy időszak, amikor a párkapcsolatom volt a téma. Azért sem nyilatkozom erről, mert nem tudom egy idő után kezelni, ami ezt körülveszi. Mondok valamit, azt így-úgy átveszik, és a végén az ember párkapcsolatát kezdik el minősíteni. Egy párkapcsolatban amúgy is van egy csomó dolog, ami nehezebb, vagy amin dolgozni kell, de az ne más emberek véleménye legyen, akiket nem is ismerek.

Hogy érzed, ennyi év után már magad mögött hagytad ezt a „jó nő” skatulyát, és már nem csak a testiséggel kapcsolatban foglalkoznak veled?

Igyekszem azt gondolni, hogy igen. A Thália Színháznak öt éve vagyok a tagja. Most csak a Farsang című darabban játszom jó csajt, de egyébként a legszélsőségesebb karaktereket szoktam megformálni.

A színházban a rendezők azt mondják, hogy „ne a jó nőt játszassuk vele, mert ő már annyiszor volt ebben a szerepben” – de most már azért eljátszanék egy jó nőt az aggszűz és az öregasszony után.

Egyébként bírom, hogy ilyen változatosak tudnak lenni a szerepeim. Ha valaki azt gondolja, hogy jó nő vagyok, az jól esik. Nyilván az életemnek ez a szakasza nem a jónőségről szól, de azon sem kell megsértődni, ha valaki az embert csinosnak tartja.

Említetted korábban, hogy régóta vágytatok már kisbabára a férjeddel. Hozzátok hasonlóan nagyon sok nő és pár küzd ezzel a problémával. Mi az, ami neked személy szerint erőt és reményt adott?

Ez mindenkinek hullámvasút, akinél nem az történik, hogy elhatározza, és azonnal érkezik is a bébi. Azért az elég ritka, hogy valakinek rögtön összejön. Én pozitív beállítottságú ember vagyok, és igyekeztem arra gondolni, hogy előbb-utóbb sikerülni fog, de ez mindenkinek nehéz, aki benne van. Egyszer azt érzed, hogy nagyobb esélyed van megnyerni a lottó ötöst, mint hogy kisbabád legyen, másszor pedig, hogy miért ne, hiszen minden adott. Szerintem fontos, hogy az embert támogató közeg vegye körül ilyenkor is.

Én és a férjem is nagyon szerettünk volna már kisbabát, és ilyenkor nehéz, amikor azt mondják, hogy „ó, ne görcsölj rá!”.

Neked mennyire segített mások hasonló történeteit olvasni? Te tervezed megosztani a gyermekvállalásotok történetét, hogy ezzel adj reményt másoknak?

A gyerekvállalás nagyon személyes történet, nem biztos, hogy a nagyközönséggel szerencsés ezt megosztani. Semmiképpen sem szeretnék a nagy plénum előtt elkezdeni arról beszélni, hogy nálam hogyan történt, mert ez számos félreértésre ad okot. Van olyan közeg, ahol ez segíthet másoknak, de számomra az is fontos, hogy ez olyan közeg legyen, ahol nők ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak. Ha a velünk egy cipőben járó embereken segít, akkor kifejezetten nekik, szűk körben szívesen mesélek a történetünkről.

Hogy álltok a készülődéssel, például a babaszoba berendezésével és a babaruhák beszerzésével?

Sehogy. Még nem vettem babaruhát és babacipőt. Most vagyok félidőben, és egy picit úgy vagyok vele, hogy erre majd itt lesz az egész nyár és az ősz eleje. Semmit nem akarok elsietni. Úgy vagyok vele, hogy ezt jobb teljes nyugalomban intézni, amikor egy napom adott esetben tényleg csak arról szól, hogy veszek két babaruhát.

Mik a terveid a nyárra a baba érkezése előtt?

Pihenés. Most jön egy hosszabb időszak, amikor háziasszony üzemmódban lehetek. Finomakat főzök, jókat eszem, nagyokat sétálok a kiskutyánkkal és a férjemmel. Nagyon örülök ennek. Van egy csomó munkahely, ahol a nyolcadik-kilencedik hónapban is még ott van az ember, és csinálja.

Nekem megadatott az, hogy a várandósságom második fele a mentális felkészülésről szól majd.

Valószínűleg azért sem raktam még semmit a fészekbe, mert rengeteg időm lesz, szinte egyéb dolgom sem lesz.

Úgy tudom, hogy újabban varrni tanulsz. Van komolyabb terved is ezzel, vagy csak hobbiként űzöd?

Az egyik barátnőmmel, aki szintén babát vár, beszélgettünk róla, hogy neki is régi vágya elmenni egy varrótanfolyamra, hogy fel tudjon például hajtani egy farmert. Nálam is körülbelül ennyi ambíció volt az elején, de nagyon megtetszett, és tulajdonképpen ez lett a hobbim. Egy gond van csak, hogy magamnak ruhát varrni most viszonylag nehéz, mert a méretem már nem lesz ugyanaz, mire elkészülök egy ruhával. De próbálkozom mindenfélével a családomnak, és babaruhákat is tervezek varrni. Sőt tagja vagyok varrókluboknak is.

Azt hittem, hogy a Cápák közöttben is bemutatott Simple On You vállalkozásotok miatt kezdtél bele a varrásba.

Nem, azért még nem varrok olyan szinten, hogy eladásra kínáljuk a munkáimat. Vannak csodálatos varrónőink, akiknek ez a szakmájuk, úgyhogy ezt meghagyom nekik. Én csak úgynevezett hobbivarrónőként szórakoztatom magamat, és egyelőre örülök, hogy van sikerélményem.

Mi a helyzet a vállalkozással? És mi lesz vele, miután megszületik a baba?

Hárman vagyunk ebben a vállalkozásban a testvéremmel és a sógornőmmel, akik sok munkát tesznek bele, úgyhogy az élet nem áll meg. Egy csomó ruhát rajtam mutatunk be fotókkal, és ez azért alakulni fog a folyamatosan változó méreteim miatt. De úgy tervezzük, hogy ettől függetlenül továbbra is lesz néhány anyag, amit rajtam fotózunk be, mert az is a célunk, hogy olyan kényelmes ruhákat gyártsunk, amiket bárki hordhat.

Többször is említetted már a tested átalakulását, ezért nem tudok elmenni a kérdés mellett, hogy mennyire foglalkoztat vagy zavar téged az, hogy hétről hétre változik az alakod.

Azt hittem, hogy zavarni fog. Kicsit féltem a növekedéstől, de valójában nagyon élvezem. Szerintem vicces, ahogy kinézek. Úgy mászkálok, mint egy kiskacsa. Kedvesen néz ki az ember ilyenkor, és én megszerettem a testem, ahogy változik. Amikor oldalra fordulok, érzem, hogy minden fordul velem oldalra. Úgy nézek magamra, mint egy tudományos kísérletre. Igen, nő a hasam, és nem tudok maratont futni, de amúgy mindent csinálok. Az biztos, hogy nem most fogok elkezdeni kardióedzésre járni.

Milyen anyának képzeled el magad?

Szupernek képzelem el magam! (Nevet.) A saját szüleimnél tök jól tették, hogy soha nem kényszerítettek rám semmilyen elképzelést azzal kapcsolatban, hogy mit kéne csinálnom, minek kéne lennem, vagy mit kéne szeretnem. Ez az, amit én is nagyon szeretnék megvalósítani, hogy ne az én elképzeléseimet toljam rá a gyerekünkre, hanem legyen szabadsága dönteni az életéről, és azokat az utakat választani, ami nem nekem, hanem neki fontos.

Arra törekszem, hogy azt a szabadságot, amit én is megkaptam a szüleimtől, tovább tudjam adni.

Abban is hiszek, hogy nagyon kell szeretni a gyerekeket, de azért kellenek a korlátok is. Bár nem tudom, mert még nem volt gyerekem. Lehet, hogy megszületik, és azt fogom mondani egy hét után, hogy minden máshogy van, mint ahogy elképzeltem. Próbálok ösztönös lenni, és nem túlparázni a dolgokat. 38 éves vagyok, ennyi idősen az ember hajlamosabb sokkal kontrolláltabb lenni az életében és a gyereknevelésben is, de én a várandósságot is úgy próbálom megélni, hogy csak annyit olvasok róla, amennyit nagyon muszáj – nem akarom túlművelni magam, mert az semmi mást nem okoz, csak rettegést.

Nincs olyan ambícióm, hogy könyvből neveljek gyereket.

Úgy gondolom, hogy elég élettapasztalatom van, és nagyon jó családom, ha van valami kérdésem, előbb hívom fel anyámat vagy a sógornőmet, hogy megkérdezzem, náluk ez hogyan volt. Szerencsére a férjem orvos, és régebben sokat röhögtünk azon, amikor egy webbeteges dologgal előálltam neki, és mondta, hogy neki ebből amúgy diplomája van, én meg képes voltam vitatkozni is vele, hogy nem, ezt nem jól tudja.

A Cápák közöttben mesélted, hogy a verses pólók ötlete az után született meg, hogy elveszítettétek az édesapátokat. Szoktál azon gondolkozni, hogy mit szólna most az apukád, ha tudná, hogy gyereked lesz?

Szerintem egy lánynak az édesapja mindig nagyon meghatározó személy az életében, az enyémben legalábbis mindenképpen az volt.

Az életemnek azokon a sorsfordító eseményein, amiken ő már nem tud részt venni – legyen szó az esküvőmről vagy most a babavárásról –, mindig jelen van valamilyen módon.

Sokat gondolok rá egyébként is, ennek kapcsán pedig különösen. Biztos örülne, és iszonyú büszke lenne. Hiányzik nagyon, de közben meg az életnek van egy ilyen velejárója: sok embernek sajnos nagypapa nélkül nő fel a gyereke. Ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy mit ad tovább magából, és az elmúlásra is valahogy máshogy tekint. Én például nagyon nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Nem vagyok félős valaki, és ha valami volt is bennem, az most már egyáltalán nincs.

Láttam egy posztot a közösségi oldaladon, hogy sokat játszol a telefonodon. Mi lesz akkor, ha megszületik a baba? Van már elképzelésetek arról, hogy mikor fogjátok őt először okoseszköz vagy a tévé képernyője elé engedni?

Erre is és arra is látunk példát a családban. Van, ahol a gyereknek hároméves koráig „no screen” van, de van, ahol nem. Ez iszonyatosan nehéz kérdés, mert ezek a gyerekek már gyakorlatilag ebben nőnek fel.

Én most bármit elhatározhatok, de lehet, hogy lesz egy pont, amikor azt mondom, „ülj le a mese elé”, és akkor van tíz perc nyugalom.

Én sokkal inkább az egyensúlyban hiszek. Az nem életszerű, hogy mindenféle kétdimenziós dologtól elzárjuk a gyerekeket, ahogy az sem, hogy napi több órát bámulják a tévét. Az sem jó, amikor a szülő folyamatosan a gyerek rendelkezésére áll, és őt szórakoztatja. A gyerekeknek nem árt néha unatkozni. Mi, felnőttek rettegünk attól, ha nem történik valami, mert túlstimulált életet élünk. A gyerekeknél is azt látom, hogy néha túltoljuk nekik az élményeket, pedig lehet, hogy néha csak az kell, hogy üljön és rajzolgasson valamit, vagy ne csináljon épp semmit.

És hogy állsz a gyerekfotók posztolásához? Tervezel megosztani róla képeket a közösségi oldaladon?

Mivel a férjemmel is úgy vagyok, hogy semmit nem osztok meg róla, ezért tartok tőle, hogy a gyerekkel sem lesz ez másként, maximum mértékkel. De nem tudom még.

Nyitókép: Mona Management