Bulvár

Horror lett az örökbefogadásból: 6 évesnek tettette magát egy törpenövésű nő és megpróbálta megölni a szüleit

rtl.hurtl.hu

2023. május 31. 12:48

A 6 évesnek tűnő kislány megpróbált mérget tenni a kávéjukba és késsel a kezében állt az ágyuk mellett.

Michael és Christina Barnett az egyesült államokbeli Indianában élnek, amikor magukhoz vették Natalia Grace-t, azt hitték, még csak 6 éves. De nem sokkal később az ukrán származású Natalia elkezdte terrorizálni a családot, számolt be a DailyStar.

Láttam, hogy vegyszereket, fehérítőt tett a kávémba, és megkérdeztem tőle: »Mit csinálsz?« Erre ő: »Megpróbállak megmérgezni téged«

– mesélte az örökbefogadó anyuka, Christina. A szülőknek az is feltűnt, hogy Natalia másképp néz ki, mint a többi 6 éves, észrevették, hogy fanszőrzete van és a menstruációját is eltitkolta. A lánytól a szomszédok is féltek, szerintük szociopata és úgy viselkedik, mint egy sorozatgyilkos. Azt mesélték, gond nélkül mondta el egy beszélgetésben, hogyan próbálta megölni a szüleit.

Jé, kést rántottam a szüleimre, nagy ügy. Késsel álltam fölöttük, ezért elvették az összes kést, aztán megpróbáltam megmérgezni őket, ezért egy ideig a garázsban kellett élnem, ilyeneket mondott Natalia Grace 

– idézte fel két szomszéd, Sue McCallum és Melanie Miles a lány szavait.

A szülők végül Kanadába költöztek és egyedül hagyták a lányt, ami miatt bíróság elé kellett állniuk. Gondatlansággal vádolták Michael és Christina Barnettet, de nemrég felmentették őket, a bíró pedig törvényesen 22 évre változtatta Natalia Grace korát. A lány egy ritka csontrendellenességgel küzd, ez az oka annak, hogy még mindig gyereknek hiszik az emberek. Egy dokumentumsorozat is készült a történetükről.


Nyitókép: Investigative Discovery / YouTube

 

 

#Bulvár#törpe#amerikai egyesült államok#sorozatgyilkos#natalia grace#indiana#ma

Címlapról ajánljuk