Bulvár

Már 12 nappal hordta túl a kislányát, de Ferenc pápa előtt még fellépett az állapotos énekesnő

rtl.hurtl.hu

2023. május 1. 19:49

Szőcs Reni még fellépett a Ferenc pápa tiszteletére rendezett koncerten, az is benne volt a pakliban, hogy a Szentatya előtt indul be a szülés. Most be kell vonulnia a kórházba.

Kórházba kell vonulnia Szőcs Reninek, mivel már 11 nappal hordta túl kislányát, vagyis nincs mese, Améliának már meg kell születnie – írja a Bors.

Az énekesnő fellépett a Ferenc pápa tiszteletére rendezett koncerten a Papp László Budapest Sportarénában, és még az is benne volt a pakliban, hogy ott indul be a szülés.

Azt mondta, még életében nem izgult annyira, mint a színpadra lépése előtt. „Csodálatos élmény volt, amikor egészen közelről láthattam a Szentatyát.”

Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy vetett egy pillantást a pocakomra 

– mondta. A kórházba vonulásáról is beszélt. „Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig várunk még arra, hogy Amélia természetes úton szülessen meg, de gondolom, erre a kérdésre hamar választ adnak majd az orvosok.”

Nyitókép: Nagy Bogi, Szőcs Reni, Vizy Márton, Szandi, Dánielfy Gergő és Dolhai Attila énekel Ferenc érkezése előtt a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján. Fotó: MTI/Illyés Tibor.

#Bulvár#Szőcs Reni#énekes#terhes#állapotos#ferenc pápa#látogatás

Címlapról ajánljuk