Bulvár

Kulcsár Edina meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy ki a legjobb barátnője

rtl.hurtl.hu

2023. április 15. 11:32

Kulcsár Edina az Instagramon válaszolt rajongói kérdéseire, elmondta azt is, hogyan éli meg a terhességet. 

Kulcsár Edina a rajongóival beszélgetett péntek este Instagram-oldalán, mert nem tudott aludni. Mint írta, „még mindig van hátra egy kis időm a szülésig, viszont az alvással egyre inkább hadilábon állok”, ezért „egész nap hulla volt” az alváshiány miatt.

Egy, a szülésével kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, egyáltalán nem fél a szüléstől, mert a mostani már a harmadik szülése lesz, de már az elsőnél sem félt, inkább csak izgatott volt. Megosztotta azt is, hogy az első két gyereke császármetszéssel jött a világra, amit sajnált, mert szerette volna átélni a természetes szülés élményét.

Tudom, hallottam, fájdalmas (elvileg), de olyannal is beszélgettem már, aki teljesen más meglátásból közelítette meg a szülést, és csillogó szemmel mesélt a folyamatáról.

A celeb szerint ő is abba a kategóriába tartozott volna, aki hasonlóan éli át a természetes szülést.

Megkérdezték tőle az is, hogy van-e legjobb barátnője, amire válaszolva elmondta:

Persze, hogy van! Annyi, hogy egy picit eltér az elnevezése. Inkább legjobb barátnak mondanám, ugyanis fiú. Nevezetesen a férjem.

Nyitókép: Reggeli

 

#Bulvár#kulcsár edina#G.W.M.#szülés#gyerek#baba

Címlapról ajánljuk