Bulvár

„Dobozokból, zsákokból élünk” – Tóth Gabi teste feladta a húsvéti megpróbáltatások közepette

rtl.hurtl.hu

2023. április 11. 7:42

A megpróbáltatások közepette le is betegedett az énekesnő.

Arra készült Tóth Gabi, hogy már új otthonukban festik a húsvéti tojásokat, de a ház még nincs olyan állapotban, hogy beköltözzön a család, az albérletüket pedig már át kellett adniuk. Így – mint az énekesnőnek a kormányzati csalad.hu-n vezetett blogjából kiderül – panzióba kellett menniük.

Ráadásul azután, hogy az utolsó dobozt is feltették a teherautóra, Tóth Gabi úgy lebetegedett, hogy alig bírt kikelni az ágyból. Közben derült ki, hogy nem tudnak beköltözni a házukba, mert csúszás van. Két napot a testvérénél, Tóth Veránál töltöttek, aki Tóth Gabi kislányát, Hannit elvitte Palkonyára, hogy édesanyjától ne kapja el a betegséget.

A tortúra egyébként Hannit is megviselte:

a szobája biztonsága, az általa eddig ismert egyetlen otthon melege hirtelen eltűnt, és hetek óta vándorlunk

– írta az énekesnő, aki szerint ezzel a kislány dackorszaka tetőfokára hágott, amivel az ő idegrendszerét is próbára teszi.

„Most meg egy panzióban lakunk napok óta, dobozokból, zsákokból élünk, és hiába próbálom a számára legfontosabb játékokkal, tárgyakkal megteremteni a lehető legotthonosabb hangulatot, azért ez nagy kihívás” – tette hozzá az énekesnő.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

#Bulvár#tóth gabi#húsvét#költözés#tóth vera

Címlapról ajánljuk