Bulvár

Dagad a botrány: Zámbó Jimmy egyik családtagja állítólag felhívta Alekoszt

rtl.hurtl.hu

2023. március 19. 7:21

Állást foglalt az Alekosz és Peter Šrámek, illetve menedzsere közötti konfliktusban.

A Bors tudta meg, hogy az Alekosz és Peter Šrámek, illetve menedzsere közötti konfliktusban állást foglalt Zámbó Jimmy egyik rokona is.

Mint ismert, Alekoszt felháborította, hogy Peter Šrámek, aki A Király című sorozatban Zámbó Jimmy dalait énekelte, megvehette Jimmy legendás Mercedesét, ráadásul pár hónapja össze is törte egy közúti balesetben. Alekosz szerint Zámbó Jimmy járgányának egy csepeli múzeumban lenne a helye.

Az autóról titkokat is megtudhat:


Az énekes később elmondta: „Az autó eladó volt, én pedig megvettem, ez egy szimpla adásvétel volt. A SRAMEK-001 rendszám a sorozat egyik betétdalához készült forgatáson volt az autón, tehát nem ez a rendszáma, de egyébként ha ez lenne, akkor sem lenne hozzá Alekosznak semmi köze. Azt értem, hogy minden áron szerepelni szeretne az újságokban és televíziókban… Annyi háton felmászott már, ha az enyém kell most, hát legyen…”

Ezt is ajánljuk:
Rendőröket küldtek Alekoszra, mert Zámbó Jimmyt hallgatott éjjel

Alekosz azt állítja, később felhívta őt Peter Šrámek menedzsere és állítólag feljelentéssel fenyegette meg. Ezután kereste meg őt elmondása szerint Zámbó Jimmy egyik, nem nevesített családtagja, aki állítólag mindenben egyetértett vele.

Nyitókép: RTL Fókusz / RTL Sajtóklub

#Bulvár#alekosz#peter srámek#zámbó jimmy