Bulvár

Alekosz felháborodott és keményen beolvasott Peter Šrámeknek, aki tudja, miről szól az egész

rtl.hurtl.hu

2023. március 16. 15:43

Kitört a Jimmy-háború.

A Király című sorozat teljesen lenyűgözte az egykori villalakót, olyannyira, hogy azóta kizárólag Zámbó Jimmy dalait hajlandó hallgatni. Éppen ezért mérhetetlenül felháborítja, hogy Peter Šrámek megvehette Jimmy legendás Mercedesét, ráadásul pár hónapja össze is törte egy közúti balesetben. Alekosz szerint a Király járgányának egy csepeli múzeumban lenne a helye, és csak tisztes távolságból gyönyörködhetnének benne a látogatók.

Meglepődve értesültem arról, hogy Peter Šrámek énekel a sorozatban, de szemet hunytam felette. Amellett viszont már nem tudok szó nélkül elmenni, hogy Šrámek megvehette a Király autóját. Fölháborítónak tartom, hogy a rendszámát is lecserélte SRAMEK-001-re, és most azzal érkezik meg a koncertjeire, mintha ő lenne a király. Ayrton Senna versenyautójába se ülünk be, Jimmy-jébe se lenne szabad. A családot sem értem, hogy adhatták el a legendás négykerekűt

– bosszankodott a Ripostnak.


A valóságshow szereplő kritikája mellett Šrámek sem mehetett el szó nélkül:

Az autó eladó volt, én pedig megvettem, ez egy szimpla adásvétel volt. A SRAMEK-001 rendszám a sorozat egyik betétdalához készült forgatáson volt az autón, tehát nem ez a rendszáma, de egyébként ha ez lenne, sem lenne hozzá Alekosznak semmi köze. Azt értem, hogy minden áron szerepelni szeretne az újságokban és televíziókban… Annyi háton felmászott már, ha az enyém kell most, hát legyen…

Nyitókép: RTL Fókusz / RTL Sajtóklub

#Bulvár#alekosz#peter srámek#beszólás#kocsi#mercedes#háború