Bulvár

Varga Judit férje bejelentette, hogy elválnak, majd eltüntette a posztot, aztán Varga Judit közleményt adott ki

rtl.hurtl.hu

2023. március 7. 21:02

Magyar Péter szerint az utolsó két hónapban vált egyértelművé, hogy a közös útjuk véget ért. Ezt később az igazságügyi miniszter is megerősítette.

Facebook-bejegyzésben jelentette be kedden Varga Judit igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter, hogy elválnak.

Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért

– közölte a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója.

A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak

– írta Magyar Péter.

Bár a poszt gyorsan eltűnt a Facebookról (kiderült, hogy Magyar Péter megváltoztatta a bejegyzés láthatóságát, csak az ismerősei láthatják), a Telex még időben csinált egy mentést.

Késő este aztán Varga Judit közleményt adott ki, melyben ezt írja:

Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak. Egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal, megértésüket köszönjük.


A 24.hu emlékeztet, hogy már 2021 februárjában arról írt a Blikk, hogy több mint egy évtizednyi házasság után válnak Vargáék, de a miniszter akkor cáfolta ezt és azt állította, hogy a családjuk ellen összehangolt támadást indított a sajtó.

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

#Bulvár#varga judit#magyar péter#válás