Bulvár

Béres Anett helyett édesanyja dolgozik, anyagi támogatásra szorul

rtl.hurtl.hu

2023. március 1. 8:19

Korábban nem értette meg azokat, akik nem dolgoznak, nem értette, hogyan tudnak úgy élni. 

A Hot! magazinnak nyilatkozott Béres Anett, aki hét hónappal ezelőtt egy teaszeánszon komoly sérüléseket szenvedett. Az összejövetelen párkapcsolati problémái miatt vett részt, de már megbánta:


Márciusban lesz Béres Anett gerinc CT-je, lehetséges, hogy ebben a hónapban a csavarokat is kiveszik a hátából. Nagyon szeretne dolgozni. 

Soha nem voltam ilyen »semmittevő«, nem értettem meg azokat, akik nem dolgoznak, nem értettem, hogyan tudnak úgy élni

– fogalmazott Béres Anett. Elmondta: ha nem lenne hetente többször kezelése, halálra unná magát. Elképzelhetetlen számára, hogy ennyi ideje tétlenkednie kell, hiányzik neki a munkája, szülei anyagilag segítik. 

Anyukám helyettem is dolgozik, hiszen közös a vállalkozásunk

– magyarázta, majd hozzátette: édesanyjától már hazaköltözött, és ha kell, autószerelőként dolgozó édesapja is segít neki. Arra is kitért, hogy a társkeresőkről már rég letörölte magát, mindig úgy ismerkedett, hogy nem keresett.

Nyitókép: RTL

#Bulvár#vv anett#béres anett#teaszeánsz#megélhetés

Címlapról ajánljuk