Bulvár

VV Dani édesanyja: Félek, hogy Melina tönkreteszi a fiamat

rtl.hurtl.hu

2023. február 8. 11:08

Szerinte normál esetben egy olyan lánynak, mint VV Melina, nem lett volna esélye a fiánál. Attól is tart, hogy a lány csak érdekből közeledett Danihoz, akiért amúgy is odavannak a nők. 

A ValóVilág 11 hatodik Párbaján VV Dani és VV Márió küzdhettek meg a versenyben maradásért. Végül VV Dani maradt alul, akinek így távoznia kellett a luxusbörtönből. A valóságshow kiesőjével mi is készítettünk interjút, édesanyját pedig a Telenovella magazin szólaltatta meg.

„Én voltam az első, akit felhívott, és kikérte a véleményemet arról, mit szólok hozzá, ha részt vesz ebben a műsorban. A támogatásomról biztosítottam, ahogy mindig, és most is úgy gondolom, bármit tesz, a családja mögötte áll” – mesélte az anyuka, aki számára meglepő volt, hogy a fia beleszeretett VV Melinába.

Daninak egyáltalán nem esetei az ilyen típusú lányok, akik agyon vannak tetoválva. De én nem akarom megmondani, hogy mit csináljon, majd eldönti, mi a helyes

– mondta, majd hozzátette, hogy fiának amúgy is könnyű dolga van ilyen téren, mert odavannak érte a lányok.

Az anyuka attól tart, hogy VV Melina nem a fiához való és nem őszinték az érzései, csak a bezártság miatt kerültek közel egymáshoz.

Attól is tartok, hogy Melina tönkreteszi Danit, aki össze fog omlani, ha esetleg itt kint már nem folytatódik a viszonyuk és kiderül, hogy a villában csak érdekből közeledett hozzá.

VV Dani szerelme viszont ennek ellenére is töretlen VV Melina iránt, a BeleValóVilágban például elcsukló hangon szólt villában maradt szerelméhez, akivel reméli, hogy a villán kívül is folytatódhat köztük az, ami bent elkezdődött.


VV Melina sem tudja hova tenni szerelme „elvesztését”, szerinte a mesékben is mindig a jó győz, így nem értette, hogyan fordulhatott elő, hogy nem Danit szavazták vissza a nézők. Ráadásul amikor megtudta, hogy hány százalék különbség volt a két párbajozó között, még inkább kiborult.

#Bulvár#vv dani#anyuka#interjú#telenovella

Címlapról ajánljuk