Bulvár

Elaludt egy Tesla sofőrje, a robotpilóta átvette az irányítást, még a rendőröknek sem állt meg

rtl.hurtl.hu

2022. december 31. 9:14

A német hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.

A rendőrök szerdán körülbelül 15 percig követtek egy Teslát Németországban az A70-es úton, amely látszólag önállóan haladt az autópályán. Kiderült, hogy a 45 éves sofőr elaludt a volán mögött, mire a Tesla beépített robotpilótája bekapcsolt és átvette az irányítást, írja a Techaint.

Amikor a rendőrök meg akarták állítani a járművet, akkor a Tesla ügyet sem vetett rájuk és haladt tovább. A sofőr csukott szemmel ült az ülésen, és levette a kezét a kormányról. A rendőrök negyed órán át követték a járművet, ezután felébredt a sofőr, átvette az irányítást és megállt a rendőröknek.

A rendőrség közleménye szerint az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi kábítószert fogyasztott.

Kiderült az is, hogy az autóban egy úgynevezett kormánysúlyt helyeztek el, amivel a Tesla biztonsági rendszerét szokták becsapni. Ez a szerkezet a kormánykerékhez van rögzítve, ami miatt azt hiszi a jármű, hogy a sofőr a kormányon tartja a kezét. A hatályos német törvények szerint az automatizált vezetés csak szigorú szabályok betartása mellett lehetséges, ilyen szabály például az, hogy a sofőr nem engedheti el a kormányt. 

A rendőrség közleménye szerint a 45 éves férfi ellen eljárást indítottak a közúti közlekedés veszélyeztetése miatt. Az biztos, hogy a férfinak bevonták a jogosítványát.

Nyitókép: illusztrácó / Pixabay

#Bulvár#tesla#autó#robotpilóta#rendőr#usa#elaludt#németország

Címlapról ajánljuk