Bulvár

Megyeri Csilla fényes nappal szexelt a Magyar Tudományos Akadémia parkolójában

rtl.hurtl.hu

2022. október 19. 8:20

 Szerinte az egy teljesen normális dolog, ha „összegabalyodtok, ha megkívánjátok egymást.”

Istenes Bence IstenEst című műsorának vendége volt Megyeri Csilla, a Nyerő Páros győztese. A nézők által beküldött kérdésekből derült ki, hogy Megyeri Csillának van múltja a Magyar Tudományos Akadémiával, illetve annak parkolójával.

Az egyik néző ugyanis arra volt kíváncsi, hogy Megyeri Csilláék szexuális életét mennyire feszélyezték a kamerák a Nyerő Párosban, mire az érintett közölte: semennyire, mert olyankor nem forgott a kamera. 

A mi párkapcsolatunkra egyébként tényleg nagyon jó hatással volt, mert abban az iksz napban, amit bent töltöttünk a Nyerő Páros villájában, szerintem többet szexeltünk, mint a hétköznapokban. Arra van időnk, kedvünk, módunk…

Konkrét számokat azonban Megyeri Csilla nem akart közölni. Azt azonban elárulta, hogy mellét tartja a legszexibb testrészének. 

Imádom a cickóimat és eredetiek

– fogalmazott Megyeri Csilla. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy melyik volt a legextrémebb helyszín, ahol intim együttlétet folytatott. Elmondta: repülőn még nem csinálta, de szívesen kipróbálná.

Hű, hát hol csináltam… Erdőben, motorháztetőn, szerintem az extrém, nem? 

– mondta, majd elárulta: egyszer a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a parkolóban, fényes nappal áldozott szerelem oltárán. Szerinte az egy teljesen normális dolog, ha „összegabalyodtok, ha megkívánjátok egymást.”


Megyeri Csilla korábban a Reggeliben beszélt arról, hogy meglepődött azon, amit Bea a háta mögött mondott róla:


Nyitókép: RTL Reggeli

#Bulvár#megyeri csilla#szex#magyar tudományos akadémia

Címlapról ajánljuk