Bulvár

Weisz Fanni 30 éves, de nem csüggedt azért, mert még nem lett anya

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 17. 7:28

A harmincadik születésnapjára készülő modell kislánykora óta arról álmodozik, hogy édesanya legyen. 

Weisz Fanni a napokban ünnepli harmincadik születésnapját, és ebből az alkalomból a Blikknek beszélt a gyerekvállalásról. A siket modell közölte:

Úgy gondolom, hogy nem késtem le a gyermekvállalásról. Azt is megtanultam az évek alatt, hogy minden okkal történik. Még nem volt itt az ideje annak, hogy anya legyek.

Weisz Fanni a lapnak elmondta, hogy kislány kora óta arról álmodozik, hogy egyszer édesanya legyen, és nem csüggedt amiatt, hogy ez az álma még nem valósult meg. A modell az év elején szakított Bókay Gergővel. A modell elmondása szerint nem egy harmadik fél miatt szakítottak, hanem azért, mert „a jövőt illetően más elképzelésink voltak”.

A modell most a Blikknek a magánéletével kapcsolatban elmondta:

Kicsit másképpen terveztem, így ebből is tanulva ma már nem tervezek, maximum álmodom róla, a sorsra bízom.

Weisz Fanni elárulta, hogy nyitott egy újabb kapcsolatra, hozzátéve, hogy a hagyományos udvarlást részesíti előnyben, és egyben közölte:

Az internetes ismerkedéstől viszont óva intek mindenkit. Sosem tudhatjuk, mi a valóság.

Nyitókép: Weisz Fanni / Facebook

 

#Bulvár#anyaság#weisz fanni#kapcsolat#szülés#gyerek

Címlapról ajánljuk