Bulvár

Meghalt, mégis túlélte: egy idős férfi egy rendőrségi jelentésből tudta meg, hogy már évek óta halott

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 10. 12:42

Egy temetkezési cégnél dolgozik, de nem valószínű, hogy innen ered a hiba.

Egy 75 éves maláj férfi egy rendőrségi jelentésből tudta meg, hogy már évek óta halottként szerepel az állami nyilvántartásban – írja a helyi sajtó. A férfi 20 évvel ezelőtt a feleségével közösen vásárolt egy kétszemélyes sírhelyet. Low Choo Choon úgy döntött, hogy inkább hamvasztást szeretne, tekintve, hogy ez a módszer sokkal olcsóbb a hagymányos temetésnél.

A sírhellyel kapcsolatban szeretett volna intézkedni, de ekkor kiderült, hogy az állami nyilvántartás szerint már egy jó ideje halott.

Januárban rájött, hogy elvesztette az adás-vételről szóló okiratot, ami miatt bejelentést kellett tennie a rendőrségen. Ekkor közölték vele, hogy az adatbázisuk szerint már meghalt. A férfi szerette volna elérni, hogy hivatalosan visszatérjen az élők sorába, mivel így egy sor ügyet nem tud elintézni. Heteken kereszütül nem kapott választ.

A férfi elmondta, hogy már egy jó ideje dolgozik egy temetkezési vállalatnál, de sosem gondolta volna, hogy még életében „halottként” fognak rá hivatkozni.

Félő, hogy amennyiben nem rendeződik az idős férfi ügye, akkor akár be is fagyaszthatják a bankszámláját. Az eset már január óta húzódik, így a márciusi Johor állambeli választásokon sem tudta leadni a voksát. A férfi és a családja azóta mindennap ellenőrzi a hivatal internetes felületén, hogy változott e a státusza, de ott továbbra is csak az szerepel, hogy

nincs nyilvántartásban.

Egyelőre azt sem lehet tudni, miért és mióta halott hivatalosan Low, aki elmondta, hogy a 2018. májusi 14-i választáson még nem volt gondja a szavazással.

Nyitókép: illusztráció / Getty Images

#Bulvár#kína#haláleset#jelentés#sírkő