Bulvár

Elkerülhető lett volna a Foo Fighters dobosának halála?

rtl.hurtl.hu

2022. május 17. 20:46

Taylor Hawkins március 22-én hunyt el Paraguayban. Boncolásakor a testében több fajta tudatmódosító szert is találtak, és egy további részletre is fény derült halálának körülményeiről a zenész ismerőseinek beszámolói alapján.

Hawkins barátai, köztük a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith is azt mondják, hogy a zenész már a turné előtt panaszkodott a feszített munkatempóra, és kérte kollégáit, változtassanak életvitelükön, mert így

már nem tudja tovább csinálni.

Hiába szeretett volna lazítani a tempón, Hawkins kérése ellenére még több állomást szerveztek a zenekar dél-amerikai turnéjába. A Foo Fighters képviselői tagadják, hogy a dobos bármikor is jelezte volna nekik, hogy ez már túl sok a számára.

Korábban is voltak intő jelei annak, hogy Hawkins már nem bírja úgy a terhelést, mint azelőtt. 2021-ben egy repülőúton Chicago felé eszméletét vesztette, és összeesett. A március végén elhunyt zenész állítólag ekkor jelezte kollégáinak, hogy fizikailag már megterhelő számára ez a rengeteg utazás és fellépés.

Hawkins szervezetében halála idején legalább tízféle készítmény volt, de hivatalos jelentés még nincs arra vonatkozólag, mi okozta a halálát. A zenekar a tragikus eseményt követően a teljes turnét lemondta.

Nyitókép:  Rich Fury/Gettyimages

Forrás:pitchfork.com

#Bulvár#foo fighters#túladagolás#dobos#halál

Címlapról ajánljuk