Bulvár

Kiderült, mi lesz Kulcsár Edina és Csuti százmilliós vagyonával

rtl.hurtl.hu

2022. május 16. 7:28

G.w.M és Nagy Melanie bíróságra mennek.

Már csak formaság lesz Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válópere, a pár tagjai a gyerekekkel kapcsolatos, az anyagi és a céges ügyekben is dűlőre jutottak egymással – tudta meg a Blikk.

A lap szerint az egyezkedés eleinte nem indult könnyen, állítólag az elképzelések nagyon távol álltak egymástól. Egy meg nem nevezett forrás szerint a szülők a gyerekek kérdésében egyetértettek, az első pillanattól kezdve egyértelművé tették, hogy a három és fél éves Medox és a kétéves Nina az első, őket közösen nevelik majd tovább, bármi is történjen. A forrás azt is elmondta, hogy a felek többször ültek le egymással egyeztetni, mire sikerült megállapodni abban, hogy a hivatalos válás után miként osztják szét mindazt, amit közösen létrehoztak. Csuti a lapnak megerősítette: mindenben megegyeztek Kulcsár Edinával, részleteket azonban nem közölt.

A Blikk felidézi: Kulcsár Edina és Csuti nemrég építettek fel egy hatalmas családi házat, amelyet a lap által megkérdezett ingatlanos csaknem 150 millió forint értékűre becsült, a házaspár tagjai egy jól működő cég közös tulajdonosai is, amely a legutóbbi nyilvános mérlege szerint 135 millió forintos árbevétellel rendelkezett.

Az egykori szépségkirálynő új szerelme, G.w.M és volt párja, Nagy Melanie rádiós műsorvezető nem tudta rendezni a vitás kérdéseket. Nagy Melanie a Life TV Ébredj velünk! című műsorában úgy fogalmazott: „Az sem titok, hogy a bírósághoz fordultunk, azért, hogy sikerüljön megegyezésre jutni, mert anélkül nem megy. Próbálkoztam, de ha ez az egy megoldás van, akkor bízom benne, hogy ez segíteni fog.”

Kulcsár Edina és G.w.M már is össze is költöztek, és tervezgetik a közös jövőt. Kulcsár Edina a Reggeliben egyebek mellett arról beszélt, hogy a rapper az a férfi, akivel leélné az egész életét. A beszélgetést itt nézheti meg:


Nyitókép: RTL 

#Bulvár#kulcsár edina#csuti#nagy melanie#gwm#válás

Címlapról ajánljuk