Bulvár

Jason Momoa sajnálja, hogy a Sixtus-kápolnában fotózkodott

rtl.hurtl.hu

2022. május 15. 13:18

Közölte, hogy „szép adományt” adott az egyháznak, hogy nyugodt körülmények között nézhesse meg a vatikáni kápolnát. 

Jason Momoa elnézést kért, ha esetleg „megsértette volna valakinek a kultúráját”, miután közösségi oldalán több, a vatikáni Sixtus-kápolnában készült fényképet osztott meg magáról – írta a New York Post. A hozzászólásokban ugyanis többen is felhívták a figyelmet arra, hogy a kápolnában nem lehet fényképeket készíteni, hozzátéve: úgy látszik, a hírességeknek még ezt is szabad.

A fotókon a színész több másik ember társaságában látható. Az egyik képen látszólag a biztonsági őrök pózoltak mellette.


Momoa jelenleg a Halálos iramban című filmsorozat tizedik részét forgatja Rómában. Elmondása szerint csak pár szabad napja volt, és mindig is szerette volna nyugodt körülmények között újra megnézni a Sixtus-kápolnát, amit 19-20 éves korában látott.

A színész elmondta, hogy egy „csodálatos adományt adtam, hogy a barátaimat és a stábtagokat odavihessem”, hozzátéve, hogy „fizettem, hogy privát pillanataim legyenek, és egy szép adományt adtam az egyháznak”.

Elmondása szerint miközben ott volt, többen is odamentek hozzá, hogy fotózkodjanak vele. A színész közölte, hogy nem nagyon értette, miért vele akarnak fényképeket készíteni a Vatikánban, ahol olyan sok csodálatos dolog van, de végül engedte, hogy elkészüljenek a fotók. Állítása szerint erre engedélyt is kért, de azt már nem közölte, hogy pontosan kitől.

Nyitókép: Jason Momoa a Halálos iramban sorozat tizedik részének forgatásán, Rómában 2022. május 13-án. Fotó: Ernesto Ruscio/GC Images

#Bulvár#jason momoa#sixtus-kápolna#fénykép#róma#olaszország#vatikán#halálos iramban

Címlapról ajánljuk