Bulvár

Egy hónapon belül másodjára is letartóztatták az Igazság Ligája sztárját

rtl.hurtl.hu

2022. április 20. 8:05

Ezra Miller egy széket dobott egy nő fejéhez.

Kedden egy hónapon belül másodjára is letartóztatták testi sértés miatt az Igazság Ligája című szuperhősfilm 29 éves sztárját, Ezra Millert – írta a Daily Mail

A színész egy 26 éves nő fejéhez dobott egy széket, amikor a nő arra kérte őt, hogy hagyja el a Hawaii-i otthonát.

A nőnek felszakadt a bőre a homlokán, de nem kért orvosi ellátást – közölte a rendőrség. A hollywoodi színészt 20 perccel a támadás után letartóztatták az utcán, hajnalban azonban szabadon engedték.

Nem ez az első eset, hogy Ezra Miller ellen a rendőröknek kell intézkedniük, márciusban a színész azon idegesítette fel magát egy Hawaii-i bárban, hogy több vendég karaokézni kezdett. A színész először trágárságokat kiabált, majd egy ponton elvette a mikrofont egy 23 éves, éneklő nőtől, ezután pedig rárontott egy 32 éves, dartsozó férfira. Millert 500 dolláros, azaz nagyjából 166 ezer forintos óvadék fejében elengedték.

Millerről 2020-ban egyébként megjelent egy olyan videó is, amelyen rajongóját fojtogatja. 

A sok botrányból elege lett a filmforgalmazónak is, a Warner Bros és a DC vezetői március 30-án rendkívüli értekezletet tartottak, ahol úgy döntöttek, hogy leállítanak minden jövőbeli, Millerrel kapcsolatos projektet. 

A színész emiatt nem vehet részt a DC Cinematic Universe nyilvános eseményein, pedig a The Flash című filmjét még csak jövőre mutatják majd be.

Nyitókép: Elisabetta Villa / Getty Images for Luisa Via Roma

 

#Bulvár#ezra miller#igazság ligája#letartóztatás

Címlapról ajánljuk