bulvár

Szakított Sáfrány Emese és Hornyák Ádám

rtl.hurtl.hu

2022. április 9. 11:49

Egyetlen közös céljuk maradt már csak. 

Úgy látszik ez az év a szakítás éve.

Ezzel a felvezetéssel jelentette be Instagram-oldalán Sáfrány Emese, hogy szakítottak Hornyák Ádámmal, akivel majdnem négy éve voltak együtt. Sáfrány közlése szerint „Ádámmal már egy ideje különváltak útjaink.”

A pár 2021 márciusában jegyezte el egymást, közös fiuk, Nolen pedig júniusban született meg. Sáfrány Emese közölte:

Egy közös célunk megmarad az életben, mégpedig az, hogy fiunkat szeretetteljes környezetben neveljük fel és a lehető legkevesebbet érzékeljen ebből a helyzetből.

A pár 2019-ben a Nyerő Párosban mesélték el, hogy mit szeretnek a másikban.


Sáfrány Emese akkor azt mondta: „Azt hitte, hogy egy leszek a sok közül, aztán én lettem az egyetlen!”


Ádám azt is elmondta, hogy ha muszáj, akkor házasságkötő teremben tartaná az esküvőjét, de nem igazán tartja fontosnak a papírt.

Nyitókép: RTL Sajtóklub

#bulvár#sáfrány emese#hornyák ádám#szakítás#nyerő páros

Címlapról ajánljuk