Bulvár

A Fókusz riporterébe szeretett bele a Keresztanyu színésznője

rtl.hurtl.hu

2022. április 7. 11:52

Mezei Léda és a Fókusz szerkesztő-riportere, Dörmer Csaba a megismerkedésükről és a közös munkáról is meséltek az rtl.hu-nak.

Mezei Léda a Keresztanyuban férje és szeretője között őrlődő nőt alakít, ám a civil életben kiegyensúlyozott párkapcsolatban él Dörmer Csabával, akivel még a Barátok közt forgatásán találkoztak először. „Már akkor is jókat beszélgettünk, de közelebb azután kerültünk egymáshoz, miután a Keresztanyuban interjút készítettem Lédával” – mondta Csaba.

A színésznő és párja a sorozatos interjúk és találkozások alatt rájöttek ebből talán több lesz, mint barátság. Bár nem volt első látásra szerelem, izzott a levegő közöttük, és úgy gondolják, éppen azzal sikerült megalapozniuk a kapcsolatukat, hogy nem kapkodtak el semmit.

„Amikor intim jelenetet vettünk fel, akkor pár percig nagyon zavarban voltunk”

„Szerintem pont ez a szép benne, hogy már elég jól ismertük egymást, amikor kialakult a szerelem” – magyarázta Léda, aki úgy gondolja, segítség számára a közös munka.

„Megnyugtató, amikor az az ember készít velem interjút, akiben a legjobban megbízom. Sokkal jobban meg tudok neki nyílni. És néha még összeszedettebb is vagyok. Igaz, egy alkalommal véletlenül pont akkor érkezett meg, amikor egy intim jelenetet vettünk fel, na akkor pár percig mindketten nagyon zavarban voltunk” – vallotta be a színésznő, akinek Csaba sokszor segít szöveget tanulni, és forgatások közben is örömmel figyeli párját. „Szeretem nézni a forgatáson, amikor dolgozik, az intim jeleneteket viszont kihagyom, ha lehet.

„Amikor az ember megtudja, hogy a szerelme háborús övezetbe készül, megijed”

Léda és Csaba már össze is költöztek, így az utóbbi hetekben a közös program a lakásfelújítás volt. „Főleg hétvégén vagyunk sokat együtt. Olyankor szeretünk programokat szervezni, túrázni, vagy éppen semmit nem csinálni” – mondta Léda.

„A szoros időbeosztásunk összeegyeztetése könnyen megy, Léda is sokat segít, ha nekem összesűrűsödnek a dolgaim, és én is odafigyelek, ha neki van sok munkája” – tette hozzá Csaba, aki nemrég Ukrajnában forgatott, ez az időszak pedig nem volt könny a színésznőnek.

„Amikor az ember megtudja, hogy a szerelme háborús övezetbe készül, megijed. Azt mondtam neki, hogy persze, értem, sőt megértem. Ha a helyében lennék, én is mennék. Ráadásul tudtam, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel megy, tehát biztonságban lesz. De nagyon féltettem. Azt mondtam neki, ha nem jön vissza, utánamegyek”.

Erre szerencsére nem volt szükség, mert Csaba épségben hazaért, és azóta már együtt szépítgeti a közös otthont az RTL két munkatársa.

 

#Bulvár#mezei léda#dörmer csaba#Fókusz#Keresztanyu#párkapcsolat

Címlapról ajánljuk