Belföld

Magyarországra érkezett az azeri védelmi miniszter, a vezérezredes állítólag magyar védelmi ipari létesítményeket is meglátogat

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. június 28. 16:20

Az Oroszországgal szoros katonai szövetségben lévő Azerbajdzsán védelmi minisztere találkozott magyar kollégájával, majd a látogatás hátralévő részében magyar katonai, védelmi ipari létesítményekben néz körül.

Budapestre érkezett pénteken Zakir Hasanov vezérezredes, Azerbajdzsán védelmi minisztere, jelentette az MTI. A szovjet fegyveres erők egykori tisztje megbeszéléseket folytatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel.

Az MTI tudósítása szerint a két politikus a katonai együttműködés lehetőségeiről és a védelmi ipar kérdéseiről is tárgyalt.

Azerbajdzsán komoly katonai erővel, védelmi képességgel rendelkező ország, Magyarország megbecsült partnere a védelmi és katonai, valamint védelmi ipari területen, ezt pedig a jövőben tovább fejlesztik.

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Zakir Hasanov vezérezredes, azeri védelmi miniszter azt közölte a tárgyalással kapcsolatban, hogy a két ország közötti együttműködés őszinte és gyümölcsöző, és most is konstruktív megbeszélést folytatott Szalay-Bobrovniczky Kristóffal a katonai és gazdasági kapcsolatokról.

Azerbajdzsán a közelmúltban visszafoglalta a 30 éve az örmények által megszállt területeit, Zakir Hasanov most megköszönte Magyarországnak, hogy részt vesz a terület aknamentesítésében.

A vezérezredes kiemelte a két ország közötti együttműködést a katonai képzés és oktatás területén, és méltatta a katonai-műszaki együttműködést és tapasztalatcserét is. Reményét fejezte ki, hogy a kapcsolatokat tovább tudják mélyíteni, írja az MTI.

Az AzerNews híre szerint az azeri vezérezredes szombatig tartózkodik Magyarországon, a látogatás programjában a NATO-tag Magyarország katonai, védelmi ipari létesítményeinek megtekintése is szerepel, illetve Zakir Hasanov a magyar honvédség vezetőivel is találkozik.

Azerbajdzsán Oroszország legfőbb katonai szövetségese a dél-kaukázusi térségben. Azerbajdzsánt Oroszország látja el fegyverekkel, az azeri-orosz védelmi ipari együttműködés a 2010-es évek eleje óta egyre szorosabb.

A látogatással kapcsolatban kérdésekkel fordultunk a Honvédelmi Minisztériumhoz és a Külügyminisztériumhoz is, amennyiben kapunk válaszokat, beszámolunk róla.

Nyitókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

#Belföld#nato#magyarország#azerbajdzsán#védelmi miniszter#szalay-bobrovnitzky kristóf#zakir hasanov#oroszország#szövetség