Belföld

Gyurcsány Ferenc nem mond le a DK éléről, a gyurcsányozó ellenzékieket ostorozta

Mohos MátéMohos Máté

2024. június 26. 15:28

A választás után értékelt Gyurcsány Ferenc: többet beszélt Bibó Istvánról, mint Dobrev Kláráról.

Ahogy ígérte, elmondta a választások utáni helyzetértékelését Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, aki hosszú Facebook-videóban értekezett a párt helyzetéről. „Tudom, hogy most az a legérdekesebb kérdés, hogy ki mond le, hogy én lemondok-e”, de ezek megválaszolása előtt inkább nagyobb távlatokban beszélt a DK helyzetéről 33 pontban, 43 percben, számos Bibó István-idézettel.

Gyurcsány először Bibóra hivatkozva arról beszélt, hogy a bajban lévő közösségek gyakran ferdén látják a világot, hogy azt hihessék, van esélyük a győzelemre, ám valójában csak „a hamis helyzetben élő közösség hamis helyzetének fenntartására” futja nekik. Szerinte az ellenzéki közösség „álmegoldásokba” rohant, és képtelenné vált arra, hogy a baj okát logikusan megtalálja.

Szerinte a szembenézés hiányának következménye Trianon máig fájó sebe, illetve a rendszerváltás visszásságain is ezért nem tudtuk túltenni magunkat. Gyurcsány ezután még több percen keresztül hangoztatta az „őszinte szembenézés” koncepcióját, majd ezután a Fidesz és a kormány kritizálására tért át.

Ezután jött a Tisza Párt, akik „azt ígérték, hogy egyszerre zavarják el Orbánt és Gyurcsányt, azaz engem is, illetve a kettőnk állítólagos paktumára épülő rendszert”. Szerinte ennek az lett az eredménye, hogy a „Fidesz kevesebbet, mi ennél lényegesen többet veszítettünk” a választásokon. 

Mi tagadás, a Tisza hatalmas meglepetést okozva hatalmas támogatást szervezett, mi a várakozások alatt teljesítettünk 

– mondta. Tudomásul vette, hogy az ellenzéki oldalon többen is vannak, akik szerint csak az ő elmozdítása árán lehet Orbánt leváltani. Vannak, akik nem tudják ezt biztosra mondani, és „persze vannak olyanok, akik azt gondolják, amit a DK gondol, akik támogatják a pártvezetést, és rájuk szavaznak”.

„Gondolom sejtik, hogy a gyurcsányozásról fogok beszélni"

– mondta Gyurcsány, aki szerint ez a jelenség 2004 óta létezik, azóta pedig már rengeteg közpénzt is ráköltött a Fidesz. Szerinte az ő neve „hiteket és véleményeket mozgat meg” az országban. Szerinte elválik az a kérdés, hogy tett-e le valamit az asztalra, valamint hogy milyen képzetek társulnak a nevéhez.

„Nem vagyok tökéletes, a mai napig követek el hibákat, tévedéseket. A miniszterelnökségről másfél évtizede lemondtam” – részletezte. Szerinte a róla szóló viták az ellenfelei által alakított „tudatosan és rengeteg pénzért felépített” képekről szólnak. „A rendszer mumusokat teremt: Soros, Brüsszelt, vagy engem ajánl fel erre a szerepre” – mondta, ismét Bibóra hivatkozva.

Szerinte több ellenzéki vezető is elfogadja Gyurcsány „diabolizálását”, és ha érdekük, ők is gyurcsányoznak. Ám őt nem nagyon izgatja ellenfelei véleménye.

Végül kilyukadt arra: „Úgy látjuk, hogy a mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Így aztán az elnök és az elnökség, én és az elnökség, folytatjuk a munkát”.

Hozzátette azt is: folynak a beszélgetések arról, hogy miben kell változtatniuk, de „ezeket nem bejelenteni kell”, hanem majd a szavazók eldöntik, hogy látják-e a változást.

Nyitókép: MTI / Purger Tamás

#Belföld#gyurcsány ferenc#facebook#bejelentés#választás#magyar péter#dobrev klára