Belföld

Magyar Péter megszavaztatta, melyik nadrágja a jobb

rtl.hurtl.hu

2024. június 20. 10:50

Szoros lett az eredmény (is) – írta Magyar Péter, miután megszavaztatta követőivel, melyik nadrágja a jobb.

Új nadrág vagy a régi – tette fel a kérdést követőinek Magyar Péter. A Tisza párt alelnöke és leendő EP-képviselője a Facebookon és az Instagramon is szavazásra bocsátotta 24 óráig elérhető történetben, hogy melyik a jobb öltözet a követői szerint.

Az ellenzéki politikus csütörtök reggeli sztorijaiból pedig az derült ki, hogy lezárult a nagy szavazás, és mintegy 40 ezren voksoltak. Az Instagram-követői körében az új nadrág aratott sikert 51 százalékkal, de mint posztjában fogalmazott, a „FB-on a régi nyert”, ugyanis ott a voksok 56 százalékával a régit szavazták meg.

Szoros lett az eredmény (is)

– kommentálta az eredményeket Magyar Péter.

A szavazás előzménye az, hogy a politikus nemrég egy olyan szűk nadrágot kezdett hordani, hogy a fotók azóta bejárták az internetet. „Ez az egy számmal szűkebb nadrág a politikai kommunikáció evolúciós lépcsőfoka” – fogalmazott legutóbbi videójában a jelenségről Pottyondy Edina youtuber-humorista.

Magyar Péter előszeretetten használja a bulvárt, legutóbb Ákos, vagyis a Bonanza Banzai szavaival és hashtagekkel írta körül, hogy szakított. A szimpatizánsait is szereti bevonni a dolgokba, nemrég például azt szavaztatta meg, hogy felvegye-e az EP-képviselői mandátumát és kimenjen-e Brüsszelbe. 

Nyitókép: Péter Magyar / Facebook

 

#Belföld#magyar péter#nadrág#szavazás