Belföld

Augusztus 20-i tűzijáték: idén még drágább lehet, mint tavaly

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2024. május 28. 5:56

Balásy Gyula cégei szervezhetik meg az államalapítást ünneplő látványosságot. Az ország szülinapja ugyanúgy a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló vállalkozó cégeit gazdagítja, mint számos állami cég rendezvényszervezési megbízásai. A két cég konzorciuma három hónap alatt 21 megbízást kapott, ezek összértéke meghaladja a bruttó 9,8 milliárd forintot. Korábban Magyar Péter beszélt arról, hogy Balásy cégeinek túlárazott megbízásokat kellett adnia még a Diákhitel Központ vezetőjeként.

Nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével március 11-én az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték rendezvényszervezési feladataira. Mindkét megbízott cég a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló, először a gyűlöletkampányokkal ismertté vált Balásy Gyuláé.

Egyelőre a teljes összeg 70 százalékára vállaltak lehívási kötelezettséget, a fennmaradó rész az úgynevezett opció. Az augusztus 20-ához kapcsolódó költségek itt vélhetően nem állnak meg, a kísérő rendezvénysorozatra általában egy külön, ennél jóval nagyobb összegről szóló megbízást kötnek. Erre vonatkozó kérdéseinket elküldtük a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak és a Nemzeti Rendezvényszerző Ügynökség Zrt.-nek. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal mindössze ennyit közölt megkeresésünkre:

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az általa lefolytatott eljárásokról, beleértve a tűzijátékra és a Szent István napokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat a törvényi előírásoknak megfelelően közzéteszi a szerződéses adatokat.

A tűzijátékkal kapcsolatos munka csak egy azon 21 megbízás közül, amelyet az üzletember cégei nyertek el a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül különböző rendezvényszervezési feladatokra 2024 első negyedévében. Ezek összértéke nettó 7 milliárd 727,5 millió (bruttó 9 milliárd 813 millió) forint. 


Tavaly 34 ezer pirotechnikai effektet használtak fel a tűzijátékhoz, amelyet Európa legnagyobb tűzijátékaként igyekeztek reklámozni. Az árról azonban hallgattak:


Jávor Benedek, a Párbeszéd – Zöldek politikusa adatigénylést nyújtott be, így derült ki, hogy magára a tűzijátékra nettó 1,4 milliárd forintot költöttek, míg a kísérő ünnepségsorozatra több mint nettó 10 milliárd forintos szerződést kötöttek. A képviselő akkor azt mondta: „itt lenne az ideje, hogy egy szolidabb és a környezetet jobban kímélő módon ünnepeljük az államalapításunk ünnepét”. 2022-ben sem aprózták el: akkor 10,3 milliárd forintot költöttek el összesen a tűzijátékra, kísérő rendezvényekre.

Nyomoznak Magyar Péter szavai után

A mostani megbízások azért is érdekesek, mert Magyar Péter nyíltan beszélt arról, hogy még az állami Diákhitel Központ vezetőjeként túlárazott megbízásokat kellett adnia Balásy cégeinek úgy, hogy az elkészült munkák minősége sem győzte meg. 

A Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt:


Nyitókép: Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Előtérben a Rákóczi híd – Fotó: Illyés Tibor / MTI

#Belföld#tűzijáték#Balásy Gyula#közbeszerzés#augusztus 20.#Nemzeti Kommunikációs Hivatal#ma

Címlapról ajánljuk