Rendszeresen zaklatták szexuálisan a lányokat is a bicskei gyermekotthonban

A bicskei gyermekotthon és általában a magyar gyermekvédelmi tragikus viszonyairól beszélt a 24.hu-nak Schmidt Erika élménypedagógiai tréner, aki 2016-ban oroszlánrészt vállalt az RTL Házon kívül tényfeltáró riportjában. Schmidt Erika 8 évvel ezelőtt segített Moskovics Juditnak feltárni a bicskei ügyet, és részben neki is köszönhetően az egész ország szembesülhetett azzal, hogy milyen súlyos visszaéléseket követett el a rá bízott gyerekek ellen Vásárhelyi János, az intézmény igazgatója, akit később pedofil bűncselekmények miatt jogerősen el is ítélt a bíróság, és akinek helyettese, K. Endre, a kegyelmi botrány főszereplője.

A 24.hu-nak egy fiatal nő, a bicskei gyermekotthon egykori növendéke beszélt a Vásárhelyi János által vezetett intézményben átélt szörnyűségekről. A neve elhallgatását kérő nő hatéves korától tizenhat éves koráig lakott a bicskei intézményben, ahol elbeszélése szerint egyes nevelők rendszeresen megalázták a rájuk bízott gyerekeket, és mindennapos volt a testi és lelki bántalmazás is.

Én többször megkaptam, hogy drogos kurva leszek. Az iskolában a tanár egyszer azt mondta, »hogyha nem tanulsz, a kamionos emberkét kell majd kielégítened, aki öt napja nem fürdött.« Ezt mondja a tanár egy kislánynak az osztály előtt. És ez teljesen hétköznapi.

A gyerekekkel embertelenül bánó nevelők nem kímélték se a lányokat, se a fiúkat.

Volt egy kisfiú, szegény, aki nem mosakodott, mert nem tudta, hogy kell. A családban, ahonnan kiemelték, senki nem tanította meg. Itt meg azt mondák neki, hogy nesze, itt a szappan, menjél, fürödj le. És visszajött koszosan, büdösen. Egy nagy benga nevelőnő minden héten megverte ezért.

A gyerekek többsége – így a 24.hu-nak nyilatkozó lány is – súlyos tanulási nehézségekkel küzdött, hátrányból indult, és pár kivételtől eltekintve a nevelők többsége nem segített nekik ezeket a hátrányokat legyűrni. „Nagyon nehezen tudtam olvasni, hiszen, ha a gyerek ezt kapja, hogy semmirekellő vagy, aki úgyse viszi semmire, akkor, ha nekiindul valaminek, a hiányosságai jutnak eszébe. Amikor az egyik nevelő rendszeresen alázott, szóltam egy másiknak, aki kedves volt, hogy nekem ez rosszul esik. És azzal, aki türelemmel volt felém, meg szeretettel, megtanultunk egy törifeladatot. Aztán jött az a nevelő, aki korábban alázott, hogy na, halljuk, mit tudsz! Abban a pillanatban elfelejtettem mindent” – emlékezett vissza iskolás éveire.

Vásárhelyi Jánosra úgy emlékezett vissza, mint egy alapvetően közönyös, de nagyon manipulatív, a gyerekek érzelmeivel játszó, kötődési idényeivel visszaélő vezetőre. „És mellesleg tudtuk, mert ment róla a szóbeszéd, hogy valami nemesi családból származó ember, és mindenféle kapcsolatai vannak, jóban van a rendőrséggel meg egy csomó befolyásos emberrel. Amikor volt egy nagyobb rendezvény, a nagy fejesek eljöttek, és ott barátkoztak vele. És persze mindenkiben felmerült, hogy egy ilyen emberrel szemben úgysem lehet csinálni semmit. Ő az apuka, ő az atyaúristen.”

Schmidt Erika a gyerekeket ért szexuális bántalmazásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a fiúkat érte ilyen az igazgató részéről, hanem volt olyan vezető beosztású nevelő, aki rendszeresen zaklatta a lányokat.

Nekem is volt egy nevelőm, aki rendszeresen mondogatta, hogy nagyon szép vagyok, szeretné, hogy előtte menjek föl a lépcsőn, szeretne lefotózni, mert ő nagyon szép képeket tud ám csinálni. Aztán egyszer már ott tartott, hogy aktfotókat készítene rólam. Én meg csak nevetgéltem zavaromban, és azt mondtam, hogy jó, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy mi az az aktfotó. Amikor megtudtam, tökre kikészültem, hogy mi van?

A lány beszélt arról is, hogy voltak nevelők, akik előszeretettel bunyóztak a lányokkal, és amikor egyszer nemet mondott erre, akkor megverte: „Felhúzta a kezemet hátulról, annyira, hogy már fájt, azt hittem, ki fogja törni a karomat, és mikor már mindent bevetettem, sírtam, hisztiztem, és semmi nem hatott, rácsaptam egyet. Erre pofán vágott, de akkorát kaptam, hogy repültem, és utána még ő mondta, hogy ne ütögessem, mert hogy jövök én ahhoz.”

Volt olyan is, hogy amikor fürdött, bement hozzá a fürdőszobába azzal az ürüggyel, hogy megnézi a mosógépet, kimosott-e már. „Na, és ez a nevelő rendszeresen bebújt az egyik szobatársam ágyába. Volt olyan, hogy összeszedtem magam, és elkezdtem kihúzkodni az ágyból, hogy menjen már el innen, mit csinál maga itt? Hagyja békén őt, ne feküdjön már az ágyban vele. Ezek az esetek nem voltak kirívóak, tudott róluk mindenki.”

Schmidt Erika szerint azok a perverz emberek, akik hajlamosak kiskorúakat molesztálni, nem is tudnának jobb munkahelyet találni maguknak egy nevelőotthonnál, ahol a kiszolgáltatott gyerekek szinte tálcán vannak nekik felkínálva.

A bicskei gyermekotthon volt lakója máig küzd az átélt traumáival, hiába érettségizett, nyelvvizsgázott, szerzett jogosítványt, tanult szakmát, nem tud huzamosabb ideig egy munkahelyen megmaradni, mert az alá-fölérendeltségi viszonyok folyton előhozzák az elszenvedett élményeket. Amikor kirobbant K. Endre kegyelmi botránya, akkor is elmondta a főnökének, hogy lelkileg nincs jól, felkavarta az ügy, mert konkrétan ott nőtt fel. Hazaengedték, de két nap múlva már keresték, hogy döntse el, tud-e stabil ember lenni, hogy a problémáit vagy legalább azoknak a felét, otthon tudja-e hagyni. 

Közben persze senki nem hagyja otthon a problémáit, folyamatosan hallgatjuk, hogy az egyiknek ez, a másiknak az a baja. Ami persze nem gond, ilyen a magyar társadalom, mindenki rinyál, hogy neki milyen szar; oké, elfogadom, de közben felém miért az az elvárás, hogy hagyjam a nem létező otthonomban a problémáim felét? Melyik felét? És hogyan?

Az RTL Házon kívül nemrég rejtett kamerás felvételek segítségével mutatta be, hogy K. Endre nem adja fel: a kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, azt a fiút, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerülhetett: