Belföld

Megszökött két kisfiú a pesterzsébeti Gézengúz óvodából

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. szeptember 13. 18:21

Valahogy kijutott, majd hazasétált két gyerek szeptember 5-én, a pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodájából, és mindez csak a délelőtti létszámellenőrzéskor derült ki.

Kiszökött, majd hazasétált két kisfiú a pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodájából. Az, hogy hiányzik két gyerek az egyik csoportból, a délelőtti létszámellenőrzéskor derült ki. Az eset szeptember 5-én történt, írta Facebookon az Erzsébeti Napló.

A pesterzsébeti Fidesz-frakció rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte, és azonnali vizsgálatot indítványozott az intézményt fenntartó Pesterzsébet Önkormányzatánál.


A kerület polgármestere szerint elfogadhatatlan ami történt, még úgy is, hogy a gyerekeknek nem esett bajuk.

Negyed óra-fél óra intervallum amíg nem vették észre hogy a két gyermek hiányzik, sajnos. Ezt követően sem abban a sorrendben tették meg a megfelelő lépéseket, ami elvárható lett volna, hanem ők maguk kis brigádokat szervezve kezdték a környéket bejárni ahelyett, hogy rögtön lejelentették volna 

– nyilatkozta Szabados Ákos XX. kerületi polgármester az ATV híradójának.

Mint azt a polgármester az ATV-nek elmondta, a fiúk előbb a kerítés közelében lévő fára kapaszkodtak fel, majd onnan a kerítésre, és így ugrottak át a szomszédos bölcsőde udvarára. Onnan jutottak ki a Vörösmarty útra, ahol egyébként az 52-es villamos is jár. Szerencsére egyiküknek sem esett baja. A polgármestere csütörtökre rendkívüli testületi ülést hívott össze.

A gyerekek szökését a szülők úgy vették észtre, hogy a két gyerek az egyikük házába ment, az otthon lévő szülők pedig azt hitték, hogy betörők járnak a házban, és kihívták a rendőrséget. 

A rendőrség így szerzett tudomást a szökésről, nem az óvoda riasztotta őket.

Buc-Horváth Gabriella fideszes önkormányzati képviselő azt indítványozta, hogy minden óvodát vizsgáljanak meg a kerületben, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy nem fordulhasson elő a jövőben hasonló eset:

Egy beszoktatási időről beszélek és a legnagyobb kérdőjel számomra az, hogy hogy volt egyedül egy pedagógiai asszisztens az udvaron amikor a beszoktatási időben mindenki a gyerekekkel szokott lenni.

Fábián Katalin, az óvodapedagógiai egyesület elnöke az ATV-nek azt mondta, hogy a korábbi törvény szerint az óvodapedagógusnak kellett a gyerekekkel lennie teljes időben, de mivel Magyarországon óvodapedagógus-hiány van, ezért az országgyűlés felülírta a köznevelési törvényt, így lehetővé téve, hogy szakképzetlenek, azaz pedagógiai asszisztensek és dajkák is lehessenek a gyerekekkel.

Nyitókép: Google Street View

 

#Belföld#budapest#XX. kerület#pesterzsébet#óvoda#gézengúz óvoda#megszökött#gyerekek#óvodások