Belföld

Nem nyilvános határozat: Orbán Viktor döntésén múlt, ki kaphat plusz pénzt az államigazgatásban

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2023. augusztus 30. 7:06

A miniszterelnök egyedi jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy valaki államigazgatási dolgozóként extra juttatást kapjon a fizetésén felül – derült ki egy 2022-ben kiadott, nem nyilvános kormányhatározatból. Az rtl.hu információi szerint Orbán Viktornál 38 esetben kezdeményezték, hogy valaki plusz pénzt kapjon, de csak 22 esetben adott engedélyt erre. Azt ugyanakkor titkolják, hogy kik voltak a kedvezményezettek, és mekkora összeg járt nekik. Július 1-jétől 10-15 százalékkal emelkedett a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, de miután ez elmarad a magas inflációtól, még mindig sokkal kevesebbet ér a fizetésük.

A kormányzati igazgatási szervek (azaz például a minisztériumok, az országos és területi hivatalok, valamint a kormányhivatalok) dolgozói csak Orbán Viktor kormányfő egyedi engedélyével kaphattak plusz juttatást a fizetésükön felül – derült ki egy 2022-ben kiadott úgynevezett 4000-es kormányhatározatból.

Több mint 30 ezer emberre vannak hatással, mégsem nyilvánosak

A dokumentumok elnevezése onnan ered, hogy a határozatok száma négyjegyű, és négyessel kezdődik. Általában személyügyi kérdésekkel foglalkoznak, ezekben rögzítik például a közigazgatásban dolgozók létszámával vagy juttatásaival kapcsolatos döntéseket. Tartalmuk több mint 30 ezer emberre van hatással, mégsem hozzák ezeket nyilvánosságra, így a határozatok szövegét csak közérdekű adatigénylés után, iratbetekintéssel lehetett megismerni. Sőt a Miniszterelnöki Kormányiroda idén nyáron megtagadta a betekintést is arra hivatkozva, hogy ezek döntéselőkészítő papírok. Az ügy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz került.

A szóban forgó határozat értelmében a kormányzati igazgatási szervnél dolgozók 2022 második felétől nem kaphattak illetményen felüli, illetve béren kívüli juttatást (a 200 ezer forintos cafeteria arányos részét leszámítva). A munkáltatók nem adhattak tehát pénzt

  • teljesítmény elismeréseként,
  • motivációs elismerésként,
  • dicséretként vagy egyéb elismerésként,
  • valamint céljuttatásként.

A 2023 első felére vonatkozó szabályok annyiban különböznek, hogy idén csak a 200 ezer forintos cafeteriajuttatás járhatott a dolgozóknak az illetményükön felül.

Orbán Viktor dönthetett úgy, hogy mégis jár a pénz

Ha valaki tavaly június 30-a után mégis kapott valamilyen fizetésen felüli pluszpénzt, akkor ezt az összeget vissza kellett fizetnie. Ez alól egyedül Orbán Viktor adhatott felmentést, azaz a miniszterelnök egyedileg dönthetett úgy, hogy bizonyos dolgozók „nyomós indok esetén” mégis kaphatnak extra juttatást.

Ezt a tárcavezetők kezdeményezhették a Miniszterelnöki Kormányirodán keresztül Orbán Viktornál, aki az rtl.hu információi szerint 22 alkalommal engedett is a kéréseknek. „A miniszterek 38 esetben kezdeményezték a plusz juttatás megítélésére vonatkozó javaslatot” – közölte a Miniszterelnöki Kormányiroda. Az extra pénzek megítélését „többségében európai uniós programmal összefüggő többletfeladatok ellátása” miatt javasolták.

Arra a kérdésre viszont, hogy pontosan kik, mekkora összeget kaptak, a Miniszterelnöki Kormányiroda nem válaszolt. Arra hivatkoztak, hogy a nevek személyes információnak minősülnek, az összeget tekintve pedig nem ők kezelik az adatokat.

A Miniszterelnöki Kormányirodát arról is megkérdeztük, hogy a plusz juttatások befagyasztása összefüggésben van-e a költségvetés nehéz helyzetével, de megkeresésünkre nem érkezett válasz, mint ahogyan arra sem, hogy a tavaly kiadott döntést visszavonták-e már.

Emelték a fizetéseket, de messze az infláció alatt

Idén július elsejétől legalább 10 százalékos béremelést kaptak a területi közigazgatásban dolgozók (megyei hivatalok, kormányhivatalok). „A vármegyék ugyan 15 százalékos emelésre elegendő keretet kaptak, de 5 százalék sorsáról szabadon dönthetnek a kormányhivatalok vezetői. Miután július 1-jétől él a változtatás, ez sokak számára éves szinten csak 5 százalékos emelést jelent” – mondta az rtl.hu-nak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke. 

Szerinte ez differenciálás az Orbán Viktor által jóváhagyott egyedi jutalmakhoz hasonlóan azt a tendenciát erősíti, hogy azok járhatnak jól, akik lojálisak a rendszerhez. „Az ugyanis teljesen átláthatatlan, hogy minek alapján jár plusz pénz” – tette hozzá.

Ennél is nagyobb problémát jelent ugyanakkor, hogy 

a szakszervezet követelése 25 százalékos emelésről szólt, a 10-15 százalékos növelés pedig nem fedezi a dolgozók plusz kiadásait.

„Természetesen értékeljük, hogy legalább valamekkora összeget jóváhagytak erre a célra, azonban látni kell, hogy ez nem javítja a dolgozók helyzetét. Az átlagos infláció 20 százalék felett volt tavaly, az élelmiszer-infláció pedig 40 százalék körül alakult, miközben a hitelkamatok is jelentősen emelkedtek. A 10-15 százalékos emelés tehát még mindig csak azt jelenti, hogy jelentősen csökkent a dolgozók amúgy is alacsony fizetésének értéke” – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Adataik szerint a területi közigazgatáshoz tartozó helyeken az emelés előtt gyakran csak nettó 250 ezer forintot vittek haza az alkalmazottak.

A béremeléssel kapcsolatban a Miniszterelnökség azt közölte az rtl.hu-val, hogy kormány úgy döntött: lehetőséget teremt arra („a közszférában dolgozó orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után”), hogy a központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedhet. 

A béremelés nem automatikus, a munkáltató döntése.

A fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál, ahol összesen 34 ezren dolgoznak, és idén béremelésre még nem került sor, július 1-jétől átlagosan 15 százalékos illetményfejlesztés valósult meg” – írták.

A központi közigazgatásban (minisztériumok, országos hivatalok) tehát szintén volt valamekkora emelés: a korábbi nyilatkozatok alapján ehhez 10 százalékkal csökkentették az álláshelyek számát, az így megspórolt pénzről pedig azt mondták, a dolgozók juttatásaira fordítják. „Azt azonban, hogy ez mekkora emelést jelentett pontosan, és hogy ez valóban egyenletesen oszlott-e el, nem tudni” – jegyezte meg Boros Péterné. (A Miniszterelnökség válaszában erre nem tértek ki.)

Az MKKSZ elnöke szerint a közigazgatás amúgy is kettészakadt egy elit és egy rosszul kereső részre. 

„A minisztériumokban, valamint az országos hivatalokban jóval többet visznek haza a dolgozók, de az alacsonyabb szintű hivatalok alkalmazottai nincsenek megbecsülve. Arról nem is beszélve, hogy a felső vezetők, azaz a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok több százezer forintos béremelést kaptak idén” – mondta.

Az MKKSZ további tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal annak érdekében, hogy tovább emeljék a közszolgálatban dolgozók bérét, az egyeztetések időpontja még nem ismert.  

Müller Cecília még időben kapott pénzt

Az azóta átalakult Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása szerint a szervezetnél 2022 áprilisa és 2022. június 30. között csak egy ember kapott plusz juttatást, méghozzá Müller Cecília országos tisztifőorvos. Ő bruttó 662 ezer forinthoz jutott motivációs elismerésként. Az erről szóló döntést még a 4000-es határozatban megjelölt időpont előtt hozták, azaz szabályosan felvehette a pénzt.

Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#béremelés#plusz juttatás#szakszervezet#motivációs elismerés#4000-es kormányhatározat#ma#jutalom#orbán viktor