Csak júniusban újabb 130 milliót vont el az állam Iványi GáboréktólA szegényeket, hajléktalanokat segítő egyház és karitatív egyesület ezer dolgozója nem kaphatta meg teljes bérét, mert az állam újabb 130 millió forintot vont el június 9-én.
Belföld

Csak júniusban újabb 130 milliót vont el az állam Iványi Gáboréktól

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. június 9. 18:43

A szegényeket, hajléktalanokat segítő egyház és karitatív egyesület ezer dolgozója nem kaphatta meg teljes bérét, mert az állam újabb 130 millió forintot vont el június 9-én.

Újabb 130 millió forintot tartott vissza a magyar állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményeinek működtetése után járó normatívákból, tudatta a MET pénteken.

A közlemény szerint az Iványi Gábor metodista lelkész vezette MET több mint ezer munkatársának nem tudta elutalni hó elején a teljes fizetését.

A szegényeket, hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesületet működtető, egyebek mellett a Wesley János Lelkészképző Főiskolát is fenntartó MET évek óta harcol a magyar állammal, hogy visszakapja egyházi státuszát, és hozzájuthasson az azzal járó egyházi támogatáshoz. Az egyház a felhalmozott köztartozások miatt rendszeresen szembesül a NAV ellenőrzéseivel, razziáival, a közműszolgáltatások felfüggesztésével.


A közlemény szerint május elején a Belügyminisztérium elutasította a MET kérelmét, hogy az intézményeik működtetése után járó állami normatívából ne vonják le a köztartozásaikat. A NAV-nál annyit sikerült elérni, hogy felfüggesszék intézményeik többségével kapcsolatban a végrehajtást.

A NAV által engedélyezett halasztás ellenére a magyar állam 130 millió forintot visszatartott a MET oktatási és szociális intézményeit június hónapban megillető normatívákból.

Pénzügyi nehézségeink miatt a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó húszezer ellátottunk megsegítése is bizonytalanná vált

– áll a közleményben, ami megemlíti, hogy az elmúlt évben összesen több mint 800 millió forintot vontak le a normatívákból, és hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület számára 2022-ben felajánlott személyi jövedelemadó 1 százalékok segítettek a folyamatos működés fenntartásában.

A közlemény leszögezi, hogy a MET anyagi nehézségeire végleges megoldást kizárólag a jogellenesen megvont egyházi státusz helyreállítása jelenthet. Jelenlegi státuszuk az egyházi törvény szerinti bejegyzett egyház, de ennek véglegesítése sem történt még meg, mivel ezt a magyar állam az ügyészségen keresztül igyekszik akadályozni. A MET mindezek miatt pert tervez indítani a magyar állam ellen.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

#Belföld#iványi gábor#met#magyar evangéliumi testvérközösség#oltalom karitatív egyesület

Címlapról ajánljuk