Belföld

„Féltem, hogy nem fogok élve kiszállni a mentőből” – egy fiatal mentőápoló vallomása

rtl.hurtl.hu

2023. május 18. 15:49

Egy 28 éves mentőápoló megosztotta az rtl.hu-val a betegellátás közben átélt legmegrázóbb élményeit, és elmondta véleményét a Gálvölgyi-ügyről is.

Hugóval (kérésére a nevét megváltoztattuk) egy belvárosi kávézóban találkozom. Nagydarab, masszív srác, majdhogynem egy fejjel magasabb nálam, és olyan magabiztosság sugárzik belőle, hogy szinte bármikor rábíznám az életem. Megrendeljük a kávét, ő pedig elkezdi mesélni a történetét.

Hugó már gyerekkorában is segíteni próbált másokon, ha valaki a földre került, rögtön ott termett, hogy felsegítse, máskor egy-egy öleléssel próbált meg lelket önteni osztálytársaiba. Korán elhatározta, hogy orvos lesz belőle, végül a mentőzés felé sodorta az élet. „Mindig bennem volt a vágy, hogy jobbá tegyem mások életét. Nem tudnék elképzelni ennél izgalmasabb hivatást” – vallja Hugó, aki mentőápolóként hajnali 7 órától másnap reggelig járja Budapest utcáit egy gépkocsivezető kollégájával.

Néha nagyon nehéz, ki tud égni az ember

– mondja, ennek ellenére egyelőre könnyen túl tud lendülni a holtpontokon. Hiába hullafáradt 20 óra robotolás után, bármennyire megterhelő lelkileg is a munkája, nem engedheti meg magának, hogy leeresszen, hiszen, mint mondja, „egy apró hiba akár egy emberéletbe kerülhet”. A munkája ugyanakkor hatalmas adrenalinlöketet ad neki.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozói bármikor igénybe vehetik egy szakképzett pszichológus segítségét, akihez nemcsak a munkahelyi stressz, hanem a magánéleti problémák miatt is fordulhatnak. Karrierje kezdetén Hugó nehezen tudott túllendülni egy-egy eseten, napokig kattogott a történteken, de manapság szinte egy csettintésre maga mögött tudja hagyni a munkát. Ezért még sosem élt az OMSZ lehetőségével, de a kollégái elmondásai alapján a pszichológiai szolgáltatás hatékony segítséget jelent az alkalmazottak számára, különösen egy-egy trauma után.

Merthogy brutális esetből akad bőven. Hugó elmerengve néz maga elé, miközben arról beszél, hogy rengeteg súlyos pszichiátriai esettel találkozott, amik valószínűleg örökre nyomot hagytak benne. Az egyik legmegrázóbb esete egy skizofrén beteg volt. A férfi egy buszmegállóban őrjöngött, agresszív viselkedése miatt hívták ki rá a 112-t. Hugó megtudta a rendőrségtől, hogy ismert pszichiátriai beteg, és mivel nem szedi a gyógyszereit, gyakran hívnak hozzá mentőt. A mentőgépkocsiban leszíjazva szállították a beteget, akit tévképzetek gyötörtek, és folyamatosan kiszámíthatatlan, kényszeres mozdulatokat tett. Összefüggéstelenül ordítozott, az egyik pillanatban Luciferhez imádkozott, majd egy személyiségváltást követően csecsemőként, az ujját szopkodva bömbölt. Mivel sejteni sem lehetett, hogy mit fog tenni legközelebb, a rendőri kíséret ellenére Hugó egész úton egy ollót szorongatott a kezében.

Halálfélelmem volt, féltem, hogy nem fogok élve kiszállni a mentőből 

– mondta Hugó, hozzátéve: a mentőzésben alapszabály, hogy a saját és a bajtársai életét nem sodorhatja veszélybe egyetlen beteg miatt sem.

Hasonlóan felkavaró esete volt egy szintén pszichiátriai beteg férfi, aki rendszeresen hallani vélte a sátán suttogását, ami öngyilkosságba hajszolta. A lakásában a falakon ütés és kaparásnyomokat találtak, de a férfit végül a vasúti sínek mellett találták meg elterülve, egy fakereszttel a nyakában. Hugó egy elhanyagolt, 70 év körüli alkoholista férfiről is beszélt, akinek lakásában szinte az összes kártevő megtalálható a rühtől az ágyi poloskán át a csótányokig. A beteg hálószobájában emberi ürülék, vizelet és vérfoltok fogadták őket, a férfin külsérelmi nyomokat találtak.

Hugó szerint a legsokkolóbb mindig az, amikor egy kollégát kell ellátniuk. Egyszer egy 50 éves orvoshoz riasztották őket, aki az otthonában próbált meg véget vetni az életének. A kórházba menet beszélgetett az orvossal, aki elmondta neki, hogy a gyerekei elköltöztek és a szakmájában sem tudott előrelépni, ezért teljesen maga alá zuhant, és egyszerűen nem látott más kiutat.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!

Szóba került Gálvölgyi János esete is. Mint köztudott, a súlyos állapotba került színészhez hiába hívtak mentőt a lányai, az fél óra elteltével még el sem indult a helyszínre, így végül nekik kellett bevinniük a kórházba. (Friss hírek Gálvögyi Jánosról itt.)


Hugó úgy vélekedik, hogy a mentőszolgálat a legtöbbet hozza ki magából, de a munkaerőhiány és a rengeteg feladat miatt nem mindig képes ellátni minden esetet a megfelelő időn belül. A kapacitás hiányát pedig a szervezettség sem tudja pótolni: ahány mentő van, annyiból kell kihozni a maximumot. Ha sok az eset, akkor egy betegnek sajnos várnia kell a mentőre, mert nincs meg a kellő létszám, kevés az ember, akárcsak a fizetés – magyarázza.  

Úgy gondolom, hogy a mentős fizetésből meg lehet élni, viszont tervezni és jövőt építeni rendkívül nehéz. Az elvégzett munkához képest főleg elégtelen a bér. Nem az orvosoktól sajnálom, de az azért fájdalmas, hogy míg egy kezdő orvos másfél milliót keres, mi ennek nagyjából az ötödét kapjuk meg.
 

Nyitókép: MTVA / Bizományosi: Róka László  

 

 

#Belföld#mentő#mentőszolgálat#egészségügy#gálvölgyi jános#pszichiátriai beteg

Címlapról ajánljuk