„Ez nem a pesti elitgimik mozgalma” – tanártüntetések a vidéki pedagógus szemével, aki csak azt szeretné, ha hagynák dolgozni őket

„Biztos akarjátok, hogy én odamenjek?” – ezt kérdezte először Hende István, a jáki Nagy Márton Általános iskola matematika-informatika-földrajz szakos tanára, amikor a szakszervezetek először felkérték, hogy vállaljon szerepet a mostani megmozdulásokban. Azért kérdezett vissza, mert a szakszervezetek vezetőségei már korábbról ismerték őt: Hende igazi „ami a szívemen, az a számon” típusú ember, és az elmúlt évtizedekben nem csak a különböző kormányokat, de a szakszervezetek vezetését is bírálta.

Június közepe volt: a PSZ és a PDSZ szeretett volna az oktatás helyzetéről beszélgetni Csák János és Pintér Sándor miniszterekkel. A kormánytagok végül nem mentek el a találkozóra, amiből így egy sajtótájékoztató lett – Hende részvételével.

A tanár legutóbb a november 26-i tüntetésen szólalt fel a parlament előtt, ahol már név szerint kritizálta Pintért, majd versbe szedve foglalta össze problémáit az oktatási rendszerrel. A verselés amúgy is kedvelt szokása: sokszor a matekfeladatokat is rímbe szedve adja fel a diákjainak.

A pedagógussal pár nappal később találkoztunk Jákon, az iskolája mellett. A szomszédságban éppen újították fel a híres-neves jáki templomot, csak néhány iskolás biciklizgetett a környéken a délutáni órákban. Végül az intézménybe nem megyünk be, mert ahhoz nyitvatartáson kívül külön engedély kellene a tankerülettől, aminek vezetője most valószínűleg nem igazán csípi őt. „Egymaga több jutalmat vett föl, mint a hozzá tartozó közel kétezer pedagógus, intézményvezető, oktatásban dolgozó, technikai dolgozó együttvéve” – mondta el Fodor Istvánról egész ország előtt.

Hendével a felszólalásából kiindulva beszélgettünk a tanárok helyzetéről, a saját, eseménydús aktivistamúltjáról, a vidéki aktivizmusról, valamint arról, hogy a főként budapesti gimnáziumok dolgozói nevével fémjelzett elégedetlenséghullámban mekkora szerepe van a vidéki oktatóknak, és hogyan tudnak a legjobban érvényesülni.

A nemzet napszámosa

„Nem gondoltam, hogy a tanításon kívül más szerepem is lesz”, emlékszik vissza karrierje kezdetére, amikor 24 évesen, 1993-ban a tanári pályára lépett. Két évre rá viszont saját szavaival élve „belesodródott” az aktivizmusba: négy társával együtt kirúgták, mert felszólaltak az újonnan kinevezett igazgató ellen. Mint karrierjében később sokszor, ekkor is a bíróságig kellett mennie az igazáért. Végül a végrehajtó „rakott vissza minket az állásunkba”. Szöllősi Istvánné, a PSZ akkori vezetője is felszólalt az érdekükben: az ő hatására döntötte el Hende, hogy belép a szakszervezetbe.

Itt később titkári pozíciót is vállalt, valamint két és fél évig az országos vezetőségben is jelen volt. Arról beszél: régebben a szakszervezetek nem igazán foglalkoztak helyi, vidéki ügyekkel, ám ez azóta megváltozott. „Régen folyamatosan küzdeni kellett a szakszervezet vezetőségével is” – emlékszik vissza. Felidézi: volt, hogy kongresszusról tiltották ki, volt, hogy egy oktatási minisztériumhoz szervezett tüntetés miatt szabályzatot módosítottak miatta, volt, hogy a PDSZ „kémjének” titulálták. 

Rám fogták már hogy fideszes vagyok, meg azt is, hogy radikális baloldali. Mondtam is nekik, hogy nem gondolták, hogy magamtól vagyok ilyen hülye és a saját véleményemet mondom? 

– nevet fel.

Az évek során sok ügybe beleállt: a nem szakrendszerű oktatás ellen is tiltakozott, de tüntetést szervezett a természettudományos tárgyak összevonása ellen, illetve az őszödi beszéd utáni szombathelyi megmozdulásokban is bent volt. A bérkérdést folyamatosan jelenlévő problémának tartja: „Ez nem jobb- és baloldal kérdése. Az előző kormányok alatt se voltak megbecsülve a tanárok, akkor is mi voltunk a nemzet napszámosai, és most is ugyanez a helyzet”.

A szakszervezetiségben viszont lát pozitív fejlődést. „Most azt látom, hogy jó irányba mozdult el a dolog” – mondja. „Össze kell fogni, nem egymás ellen kell rivalizálni, mindig is ezt mondtam. Itt nem jobboldali és nem baloldali szakszervezetek vannak, hanem a pedagógustársadalom”. Szerinte ha akadnak is súrlódások, a PDSZ és a PSZ most példásan összefogott. 

Ha szét vagyunk forgácsolódva, akkor tényleg az oszd meg és uralkodj elve működik. Akkor azt csinálhatnak velünk, amit akarnak.

„Nehéz dolognak” tartja viszont azt, hogy mennyire, vagy milyen módon jelenik meg a politika a tüntetésekben. „A tüntetéseknek mindenképp politikainak kell lennie, hiszen oktatáspolitikáról van szó. Én azt mondom, hogy a pártpolitikát nem szabad belevinni, nem szabad se a kormány, se az ellenzék malmára hajtani a vizet.” Habár minden kormány alatt volt miért tiltakozni a pedagógusoknak, a mostani kormánynak tizenkét év után „már nincs kire visszamutogatni”, és az életpályamodelltől elkezdve a bérkérdésig teljesen az övék a felelősség a jelenlegi problémákért.

Ki képviseli a vidéket?

A mostani tiltakozáshullámon azt érzi Hende, hogy az gyakran Budapest-centrikusan jelenik meg a médiában és a közbeszédben. „Akármi megmozdulás van, az inkább Budapest, meg a nagyobb városok. Ahogy megyünk le a falvak felé, annál kevésbé vannak fókuszban az elégedetlenek, annál nehezebb megszervezni, és annál kevésbé látványos. Ha Jákon körbezárjuk az iskolát 25-en, nem fog kijönni a média” – foglalja össze a helyzetet.

Pedig itt sem tétlenkednek: a Nagy Márton Általános Iskola dolgozóinak nyolcvan százaléka szakszervezeti tag, és ők is szerveztek sztrájkot, tartottak megmozdulásokat a faluban. Ráadásul a szülők mindannyian szívesen megoldották az alsósok felügyeletét a tiltakozás idejére. Viszont úgy véli, hogy mivel a vidéki megmozdulások nem kapnak nagyobb visszhangot, ha hosszabban sztrájkolnának, az kontraproduktív lenne. „A pedagógus meg nyilván olyan, hogy maga elé helyezi a gyereket” – mondja.

Hende aktivizmusa során mindig is inkább „a helyi dolgokat csinálta”: mostanában is több peres ügye volt a tankerülettel. A beszédében is elmondta, hogy hetven technikai dolgozót kényszerítettek arra, hogy másfél éven keresztül minimálbérért dolgozzanak, ami a törvény által garantált bérminimum alatt van. „Közülük hárman nálunk tanítottak, velük bíróságra mentünk, nyertünk is”.

Hende beállított a tankerülethez a jogerős ítélettel, és jelezte nekik, hogy a többi pedagógusnak is ki kéne fizetni az elmaradt bért, vagy „ha az kell nekik, akkor megyünk egy új körre a bíróságon”. Ezután mindenkinek kifizették az elmaradt bérét.

Viszont úgy érzi, hogy van üzenetértéke annak, hogy vidéki tanárként a Kossuth-téren, több ezer ember előtt szólalt fel. Felidézi, hogy a beszéde előtt azért volt benne némi „vizsgadrukk”, de aztán váltott pár szót Molnár Áronnal, a noÁr Mozgalom alapítójával. A színész elmondta neki, hogy kimenni és ennyi ember előtt beszélni még neki színészként se könnyű. „Én azt tartanám jónak, ha minél több ismeretlen arc jelenne meg a beszélők között, jó a változatosság”, ám azt nem tervezi, hogy országos szinten hosszabban beleáll a tiltakozásokba. „Én tanítani szeretek, meg a helyi ügyekkel foglalkozni. Mi csak azt szeretnénk, ha hagynának dolgozni minket”.

Hozzáteszi: „Ha mindig ugyanazok az arcok vannak a tüntetéseken, akkor tényleg rájuk lehet mondani, hogy ez egy elit klikk. Ez viszont nem jellemző az országban: már nagyon sok helyen nagyon sok tanár nyitja ki a száját. Ez nem a pesti elitgimik mozgalma”.

Nyitókép: Mohos Máté / rtl.hu