Belföld

Egyszer csak elkezdték törölni az óráikat a Krétából

rtl.hurtl.hu

2022. október 14. 11:50

Furcsa sztrájktörő megoldást alkalmazhattak a hatvani tankerületnél.

Az ecsédi Richter Gedeon Általános Iskolában 13-ból 11 tanár sztrájkol ma. Az RTL-nek nyilatkozott az intézmény egyik oktatója, aki elmondta, hogy mivel ennyien sztrájkolnak, gyerekfelügyeletet kellett volna elrendelni. A hatvani tankerületnél azonban ezt nem engedélyezték, előbb annyit kértek, legalább 3 órát tartsanak meg, majd pedig azt, hogy legyen teljes tanítási nap. A szülőket pedig közben arról tájékoztatták, hogy az oktatás zavartalanul folyik.

Mivel azonban a gyerekfelügyeletet nem engedélyezte a tankerület, ezért a sztrájkoló tanárok óráit egyszerűen valaki kitörölte a Krétából, mintha ők nem is tartottak volna órákat.

Pedig sok diákra nem kellett volna vigyázni, 150-ből 36-ot engedtek iskolába a szüleik.

A hivatalos indoklás szerint azért kellett törölni a sztrájkolók óráit (ami miatt ők nem is sztrájkolnak, hiszen nincs is órájuk), mert csak szakos tanár mehet be egy másik szakos tanár helyett. Az RTL-nek nyilatkozó pedagógus, a magyartanár Horváth Orsolya azt mondta, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az énektanár sztrájkol, akkor csak egy másik énektanárt küldhetnek be a helyére. A helyettesítéseknél persze már senki sem ennyire szőrösszívű, Horváth tanárnő például matekot és testnevelést is tartott már magyartanárként, olyan nagy a pedagógushiány.

Nyitókép: Ecséd Önkormányzat

#Belföld#ecséd#sztrájk#pedagógus#kréta#ma

Címlapról ajánljuk