Konzervatív német lap: Orbán Viktor ellenségeket teremt a magyar népnek, hogy megmentőként tüntethesse fel magát

Üldözés, gyűlölet, uralkodás címmel jelentetett meg hosszú elemzést Orbán Viktor miniszterelnök politikai stílusáról a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerzője.

A cikk erős felütéssel indul, a szerző úgy látja: Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy provokál, mint senki más Európában. Az elemzés szerint Orbán Viktor már politikai pályafutása kezdetétől tanulmányozza, fejleszti beszédmódját. 

Beszédeit és interjúit utólag alaposan elemezte, hogy a jövőben elkerülje a hibákat és a nyelvbotlásokat. Amikor 1998-ban először lett Magyarország miniszterelnöke, a Newsweek című amerikai magazinnak azt mondta a cikk szerint: „Ha megkérdezzük az embereket, hogy mi a lényeges különbség az előző és a jelenlegi kormány között, a legtöbben azt mondják, hogy másképp beszélünk. Az új nyelv – mondjuk úgy, hogy az új yuppie nyelv – érthető. Rövid és világos – már amennyire ez nekem sikerül.”

A szerző hozzáteszi: Orbán Viktor gyakorolt és megtanult pontosan beszélni, ezért amikor azt állítja, mint nemrég Bécsben, hogy félreérthetően használta az olyan kifejezéseket, mint a kevert fajú, mert „ez előfordul”, 

akkor ezt nem lehet bevenni. Beszédében nem egyszer, hanem négyszer használta a »kevert fajú« kifejezést. Ez szándékos. Orbán szándékosan provokál, nem véletlenül. Ez része politikai stílusának: küzdelem a kompromisszum helyett, támadás a védekezés helyett, felfordulás a nyugalom helyett. 

Wicke Becker szerint Orbán 1989 júniusi, első nagy nyilvános beszédében rájött, hogy ez működik. Ekkoriban a kommunisták még hatalmon voltak, a határ még nem volt nyitva. Orbán Nagy Imre újratemetésén szólalt fel. Ő volt az utolsó szónok, aki a Hősök terén mikrofonhoz lépett; szinte senki sem ismerte őt. Hosszú, vad haj, szakáll, zakó, fehér ing. A televíziók élőben közvetítették a mindössze néhány perces beszédét, idézi fel a szerző, aki hozzáteszi: ekkor a fordulat már a levegőben volt, de még mindig 80 ezer szovjet katona volt Magyarországon. 

Orbán Viktor magabiztosan beszélt arról, hogy a magyar fiatal generációnak nem kell „hálásnak lennie a párt- és állami vezetőknek” és kimondta azt a mondatot, amelyre a szerző szerint ma is büszke: 

Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. 

Becker magyarázata szerint Orbán nem akart a szovjetek barátja lenni, nyíltan kimutatta, hogy ellenfélnek tekinti őket, ez pedig bátor volt, mert veszélyes volt. „Mindazonáltal akkoriban pontosan ez volt a helyes lépés. A magyar emberek elevenjébe talált. Ezután az országban mindenütt megismerték” – írja.

Orbán ellenzékben volt a jobboldali konzervatív kormánnyal szemben, ez 1994-ben változott meg. A konzervatívok csúnyán veszítettek, a volt kommunisták szövetséget kötöttek a liberálisokkal. Orbán Viktor felismerte a hatalmi vákuumot, és másképp pozicionálta magát: „Öltönyt öltött, levágatta a haját és a szakállát, a Fidesz jobbra tolódott – és 1998-ban megnyerte a választásokat. Már ezekben az első években polarizálta a magyar társadalmat, provokatív, nemzeti hangnemet ütött meg, ami sokakat irritált az EU-ban, amikor például »tiszta, igazi magyarokról« beszélt.”

Négy évvel később, 2002-ben Orbán Viktor először és eddig egyetlen alkalommal veszítette el megszerzett a hatalmat, a baloldal került fölénybe. A cikk szerint ez a vereség sokkolta Orbánt, nyomot hagyott benne, a szerző idézi Orbán Viktor a Dísz téren, a támogatóinak tartott beszédét. Orbán ekkor egyebek mellett arról szónokolt, hogy „a haza akkor is van, ha idegen befolyás alá kerül, török és tatár dúlja, vagy ha nem a miénk a kormányzás lehetősége.” Így folytatta: „Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.” A szerző úgy látja: Orbánt demokratikusan leszavazták, ő azonban még mindig úgy viselkedett, mintha az ő pártja lenne a magyar „mi” egyetlen igazi képviselője, a magyar „haza” képviselője. 

A FAZ szerzője hozzáteszi: mindez azt is jelentette, hogy mindazok, akik a Fidesz ellen voltak, vagyis a többség, nem tartoztak a magyar „mi”-hez. Orbán Viktor karrierjének ezen a döntő pontján pedig megmutatta, hogy nem igazán érdekli a demokratikus és békés folyamat. 

Számára minden harc volt, és ha vesztett, később kétszeresen is vissza kellett fizetnie ellenfelének. Így ahelyett, hogy nyilvánosan gratulált volna politikai riválisának a győzelemhez és elismerte volna saját hibáit, inkább egy »idegen hatalomhoz« hasonlította őt.

A Fidesz nyolc évig maradt ellenzékben, de alig négy év után történt valami: 2006-ban kiszivárgott a sajtóhoz Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, ami sokakat felháborított, tömeges tiltakozásokat vertek le erőszakkal, ez pedig újabb, még nagyobb tiltakozásokat váltott ki. 

Orbán Viktor élesebb nyelvezetre váltott és azzal vádolta a kormányt, hogy háborút folytat a nép ellen. Gyurcsány nem mondott le, és Orbán Viktor a biztos győzelem tudatában mindent előkészíthetett közelgő győzelmére, magyarázza a szerző, aki felidézi: Orbán Viktor 2007-es tusnádfürdői beszéde után a Fidesz választási vereségeit firtató kérdésre úgy válaszolt: 

Csak egyszer kell megnyernünk a választást, de akkor rendesen.

Szerinte Orbán célja azokban az években a kétharmados parlamenti többség megszerzése volt, ami lehetővé tette, hogy a Fidesz átalakítsa az alkotmányt és számos egyszerű törvényt úgynevezett sarkalatos törvénnyé minősítsen, amelyeket csak kétharmados többséggel lehet megváltoztatni. Egy későbbi beszédében utalt ezekre a hatalomra kerülése előtti évekre. Azt mondta, a Fidesz ezeket az éveket arra használta fel, hogy előkészítse a nemzeti rendszerváltás terveit. 

A szerző megjegyzi: Orbánnál nem az volt a döntő, hogy liberális vagy konzervatív, ő tekintélyelvű, aki minden hatalmat akar, és ezúttal biztosan meg akarta tartani. Felidézi, hogy a Fidesz már az első kormányzati ciklusában heti rendszerességűről háromhetes rendszerességűre alakította át a parlamenti vitákat. „A 2010-es győzelem után a Fidesz kétharmados többséget szerzett, és azonnal hozzálátott a korábbi években kidolgozott tervének megvalósításához. Több tucat alkotmánymódosítást fogadtak el vita nélkül, gyorsított eljárásban, és országszerte új állami tisztségeket töltöttek be” – áll a cikkben.

A Fidesz biztosítani akarta hatalmát a jövőre nézve, és ebben az első kormányzati ciklusban számos mélyreható döntést hozott, különösen a média, az igazságszolgáltatás és a parlament területén,

végül olyan rendszert hoztak létre, amelyben az embereik akkor is kulcspozíciókban maradnak, ha őket leszavazzák. 

Ennek megakadályozására átrajzolták a választási körzeteket, és új választási törvényt fogadtak el, írja a szerző, aki hozzáteszi: 2014-ben a Fidesz a választókerületekben a szavazatok 44 százalékát kapta, de így a közvetlen mandátumok 90 százalékát szerezte meg.

Ez volt az az év is, amikor Orbán Viktor, nem sokkal harmadik győzelme után, döntő beszédet mondott, ismét Tusnádfürdőn. Ez volt az a nagy port kavart beszéd, amelyben Orbán Viktor meghirdette a liberális demokrácia végét és a magyar állam átalakításával kapcsolatban az illiberális állam kifejezést használta. 

Néhány évvel később Orbán Viktor a Mandinernek azt mondta: az illiberalizmus kifejezés csak egy kísérlet volt arra, hogy a liberális doktrínával szemben versenyképes ellen-narratívát találjon. 

A szerző úgy látja, Orbán az illiberális kifejezést egy másikra cserélte: a kereszténydemokrácia kifejezésre. Ez a Fidesz 2019-es pártkongresszusán történt, amelyen Orbán Viktor beszédet mondott:

Világpolgárság helyett hazafiak. Internacionalizmus helyett hazaszeretet. Azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család. Drogliberalizáció helyett gyermekeink védelme. Migráció helyett határvédelem. Bevándorlók helyett magyar gyerekek. Multikulturális zagyvalék helyett keresztény kultúra.

Wicke Becker értékelése szerint a nyelvezet, amelyet Orbán ebben a beszédben választott alig öt évvel az illiberális államról szóló beszéd után, sokat változott. Patetikusabbá, erőszakosabbá, sőt ellenségesebbé vált. Orbán ekkor már évek óta az Európai Bizottság nyomása alatt állt, de Budapesten elég szilárdan ült a nyeregben. Ezek voltak azok az évek, amikor Brüsszelt nevezte a legnagyobb veszélynek, a politbürót, a brüsszeli bürokratákat tartotta Magyarország legnagyobb problémájának. Olyan hősnek nevezte magát, aki tabutémákkal foglalkozik és kimondja azt, ami Európában tiltott.

Olyan világot festett le, amelyben őt – és vele együtt természetesen egész Magyarországot – ellenségek, a liberális demokrácia hívei veszik körül: »Amikor minket támadnak vagy kritizálnak, mindannyian úgy érezzük, hogy akkor nem velünk vitatkoznak, hanem gyűlölnek minket«. »Személyesen gyűlölnek minket«. Ezért – mondta – Magyarország számára csak egy út van: a »liberális internacionalista program« megbízottjai ellen »nem lehet csak harcolni, gyűlölni kell őket, mert szemben állnak az egyetemes emberi jóval«.

A cikk szerint pontosan ez volt Orbán programja: azonosítani egy ellenséget, áldozatnak beállítani magunkat, majd ugyanígy visszavágni az ellenségnek. A szerző a migrációval kapcsolatban felidézi: Orbán már 2010 előtt is használt romaellenes és antiszemita kliséket. És már korábban is sok szomszédos országot provokált, mert a magyar nemzet alatt nem a magyar államot, hanem a népcsoportot értette, és így a sok külhoni magyart saját nemzetének részének tekintette, magyaráz a FAZ szerzője. 

2015 után Orbán Viktor Európában mindenkinél jobban kihasználta a migrációs válság megosztó, politikai potenciálját, amelyben a muszlimok többsége Nyugatra érkezett, állítja Becker, aki szerint ezzel lehetetlenítette el a legnagyobb politikai vetélytárs Jobbikot is. Idézi Orbán Viktor kijelentését, miszerint a migráció megöl minket. Szerinte a miniszterelnök egy olyan Magyarországról festett képet, amely egy nagy menekülttábor lehet. 

Orbán ismét megteremtette a magyar nép új nagy ellenségét, akitől félelmet kelthet, hogy megmentőként tüntesse fel magát, 

áll a cikkben. 

2022-ben Orbán Viktor megnyerte ötödik választását, a negyediket egymás után. Ismét kétharmados többséggel. 

Felidézi, hogy a választások előtt és után Orbán Viktor több olyan beszédet mondott, amelyektől még a gyakorlott megfigyelőknek is elakadt a lélegzete. Például amikor azt mondta, hogy Brüsszel alkotmányos dzsihádot folytat Magyarország ellen és ott gyülekeznek Soros György ügynökei, akik Magyarország más ellenségeivel  mind azon dolgoznak, hogy „a megszállást, Európa elárasztását természetes állapotként, megállíthatatlan történelmi szükségszerűségként fogadjuk el”.

Orbán mindig is arra használta a beszédeket, hogy ellenségképeket építsen fel. Ez azt is láthatóvá teszi, hogy kit nem tekint ellenségnek. Oroszország például

– vázolja a szerző, aki hozzáteszi: Orbán Magyarországa nem hasonlít Putyin Oroszországára. „Lehet, hogy Orbán Viktor súlyosan megsértette a hatalmi ágak szétválasztását és a sajtószabadságot, de nem fosztotta meg Magyarország polgárait olyan szabadságjogoktól, mint amilyenektől Putyin megfosztotta Oroszországot. Magyarországon bárki tüntethet, bárki kiadhat kritikus újságot, nincsenek politikai foglyok.”

Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI