Kotroczó Róbert: Ezt kérdezte tőlem II. Erzsébet

Megérintett II. Erzsébet halála. Nemcsak azért mert egy kor szereplőivel elmúlik a kor is, és ez riasztó érzés, hanem azért is, mert vannak személyes emlékeim róla. 

Angol szakos voltál, tudósíts te a királynő látogatásáról! 

– mondta mosolyogva Bánó András az Esti Egyenleg című hírműsor főszerkesztője 1993 májusában, nem sokkal a királyi vizit előtt. Visszanézve furcsállom, hogy egyáltalán nem ijedtem meg a felkéréstől. Fiatalság, önbizalom.

Első reakcióm az volt, hogy beszereztem egy brit etikettről szóló könyvet, és kiválogattam a királynő körüli viselkedésről szóló részeket. Ezek amúgy elég sokkolók voltak: nem lehet hozzá odamenni vagy előtte megszólalni, ha beszédbe elegyedne, akkor nem illik új témát felhozni, hogy csak néhányat említsek a protokoll tiltásai közül.

Egy operatőrrel és technikussal kiegészített stábot alakítottunk a látogatás négy napjára, és az akkori szabályok még megengedték, hogy egy megkülönböztető jelzést, egy kék villogót is kapjunk, amivel gyorsabban tudtuk követni a királyi konvojt. Ez aztán nagy segítség volt később, amikor a kecskeméti helyszínről kellett beérni a forgatott anyagokkal.

A királyi pár megérkezésének napjára egy különleges fogadásra invitálták az Országos Széchényi Könyvtárba az összes újságírót, aki beszámolt az eseményről, illetve a segítőket. A királynő ugyanis hagyományosan szeretett találkozni azokkal, akik az elkövetkező napokban a környezetében feltűnnek. Hihetetlen gesztus volt ez! Felsorakoztunk, és Erzsébet mindenkivel külön kezet fogott, előre megköszönve az együttműködést.

Míg a sorban vártam, erős szívdobogással, amikor hozzám lépett a nagykövetség sajtósa. Halkan súgta oda: mivel én vagyok a legfiatalabb az újságírók közül, külön bemutatna Őfelségének. Na itt jött egy kisebb pánik emlékeim szerint, majd a lázas kutatás az agyamban, hogy mit is lehet meg mit nem...

Aztán ott álltam, szemben Erzsébettel. Kezet fogtunk. A kesztyűjének érintésére emlékszem. A sajtófőnök mellette állva konferált fel. 

Legfiatalabb? Valóban? Miért lett újságíró? 

– nézett rám a királynő. 

„Mert ebben az országban sokáig nem tudhatták az emberek, hogy valójában mi is történik, és én ezt szeretném megváltoztatni” – mondtam fel neki a hitvallásomat. 

És sok ilyen fiatal van? 

– kérdezett vissza. 

Egy „remélem” volt a válaszom. Neki már lépnie kellett tovább, nekem pedig egy pohár hideg vízre volt leginkább szükségem megnyugvásképp.

Felkészülve az operaházi estére, a tudósításhoz szmokingot kellett választanunk az MTV akkori jelmezraktárából, ami egykoron és ma is templom – a Hold utcai református templom. A Magyar Televízió Szabadság téri épületéből sétált át a stáb, egy ipari lifttel lehetett felmenni egy emeleti raktárhelyiségbe, ahol százszámra álltak az öltönyök és szmokingok, amelyeket különböző filmekben, és showműsorokban használtak. Ezeket próbálgattuk, próbafülke nem volt.

Egyik nap Fülöp herceg programját választottuk, abban a reményben, hogy hátha tudunk vele interjút is készíteni. Egy brit tulajdonú textilipari üzembe látogatott, ahol figyelemmel kísérte az előadást az ott folyó munkáról, de zavarba ejtően talán még több pillantással méltatta az ott dolgozó hölgyek rövid köpenyek alól kivillanó lábát. És persze pont ebben a helyzetben érkezett egy sajtós, hogy a herceg szívesen nyilatkozik. Jobb ötlet híján és kicsit lefagyva a benyomásairól kérdeztem Fülöp herceget, aki megdöbbenésemre azt mondta, hogy 

nagyon tetszenek neki azok a magas szárú munkavédelmi cipők, amelyeket az ott dolgozó asszonyok hordanak, és meg kellene ezeket honosítani Nagy-Britanniában is.

Újságíróként először kerültem abba a helyzetbe is, hogy semmit sem tudtam írni egy eseményről. Ez egy vacsora volt a Gundelben. Visszatérve a szerkesztőségbe egyre kétségbeesettebben erőlködtem, hogy a pohárköszöntőkön túl miről is lehetne még beszámolni, hiszen hamarosan kezdődött az adás, a szerkesztő Orosz József pedig már elkezdett faggatni. Majd egy ponton elkérte a meghívót, amin a felszolgált ételek is szerepeltek, és végigmondatta velem a menüt. Ha minden igaz, ez volt életem első bulvár-társasági beszámolója.

Körülbelül egy év múlva az MTV Úton című európai műsorában forgattam a Royal Ascoton. Nem volt ígéretünk rá, de a helyi sajtósok mégis odavittek minket, amikor II. Erzsébet odament a lovaihoz és a zsokéihoz. A királynő közvetlen volt velük és kedves, rendkívüli érdeklődéssel hallgatta, amit a felkészülésről mondtak. Erzsébet mosolygott és megsimogatta a felsorakoztatott lovakat. Teljesen átszellemült. Azt hiszem, megláttam egy pillanatra a királynőben az embert.

Nyitókép: rtl.hu