Belföld

Tóth Gabi: „Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk”

Dévai LászlóDévai László

2022. augusztus 8. 18:07

Az énekesnő szerint semmit nem változott az értékrendje, hiszen már 2012-ben is Orbán Viktor beszéde előtt énekelte a Nemzeti Dalt, de akkor az senkinek nem tűnt fel.

 

A kormányközeli Origo interjút közölt Tóth Gabi énekesnővel, aki az elmúlt években nyilvánosan felvállalta a politikai hovatartozását, ezzel párhuzamosan pedig látványosan közel került állami rendezvényekhez.

Az Origo interjúja először könnyed kérdésekkel indul, a nyaralásról kérdezik Tóth Gabit, valamint arról, hogy a kislánya először látta-e a Balatont.

Utóbbira egyébként az a válasz, hogy igen. Az énekesnőt kérdezték még az erdélyi turnéjáról is, amiről elmondta, hogy már rég szeretett volna egy ilyen turnét összehozni, mert Erdélyben hihetetlen szeretet árad felé, és ez nagyon jól esett neki a sok támadás után, amit tavaly nyáron itthon kapott.

Azokban a nehéz hónapokban az erdélyi honfitársaim kiálltak mellettem, támogattak, és én ezt szerettem volna meghálálni, valamit visszaadni ebből a zenémen keresztül.

– mondta Tóth Gabi, aki az interjú legérdekesebb részében kifejtette, mit ért „támadások” alatt.

Az erdélyi kultúra kapcsán a következőket fogalmazta meg Tóth Gabi: „az identitásunk, hitünk, kultúránk megőrzése megmaradásunk záloga. Az az álmom, hogy eljön majd az idő, talán nem is olyan sokára, amikor rólunk vesznek példát a nyugati országok. 

Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk

– fogalmazott. Az énekesnő elmondta, hogy sokan azzal támadják, hogy hirtelen, valamilyen hatásra vette fel ezt azt értékrendet, amit közvetít. Elmondása szerint az adott neki erőt, hogy tudta, csak a társadalom szűk, de hangos rétege kritizálja őt.

Olyan hangosak voltak, hogy ettől akaratlanul is elbizonytalanodtam. Furcsa kettősség alakult ki: úgy éreztem, hogy a valóságot akarják meghamisítani.

– mondta Tóth Gabi, aki a hétköznapokban teljesen mást tapasztalt:

Amikor forgattuk Az én szívem című dal videóklipjét, az egész Dunakanyart végig sétáltam. A tanártól az állatorvosig, a kismamán és a tinédzseren keresztül az idősebbekig, rengetegen jöttek oda hozzám. Mindenki azt mondta: büszke rám, és hatalmas szeretet kaptam tőlük, ami lelkileg megerősített.

Szerinte soha nem titkolta, hogy honnan jött, milyen értékrendet vall magáénak, hogyan látja a világot.

Már 2012-ben énekeltem a Nemzeti Dalt a Kossuth téren Orbán Viktor beszéde előtt, de az akkor senkinek nem tűnt föl.

– véli az énekesnő, aki a továbbiakban kitért a nyugati világra és az ideológiákra is.

Ez volt az én coming outom

Tóth Gabi elmesélte, hogy elképesztő vehemenciával mentek neki a magukat „el- és befogódknak vallók”.

Tudjátok, mit? Igen. Ez az én értékrendem. Ez volt az én coming outom.

– emlékezett vissza.

Az énekesnő szerint felborult az egyensúly, egy bizonyos kör különböző ideológiákat próbál lenyomni az emberek torkán. „Ezek az emberek alapvető értékeket kérdőjeleznek meg, olyan dolgok történnek meg, amiket néhány évvel ezelőtt még álmunkban sem gondoltunk volna” – mondta Tóth Gabi.

Nyugat-Európa pedig élen jár ebben. Anyaként én már a kislányomért is felelősséggel tartozom, nagyon nem mindegy, hogy milyen világban nő föl. Ezért úgy döntöttem: katolikusként protestálok.

Ugyanakkor elmondja: ő nem bánt senkit az értékrendje miatt. Az énekesnő felvetette, amennyiben valaki liberálisnak tartja magát, akkor miért nem tud az ő értékrendje mellett szó nélkül elmenni.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#tóth gabi#fidesz#origo#újság#interjú#valóság

Címlapról ajánljuk