Belföld

Márki-Zay: Egy fél ország gyűlöl, a másik fele tőlem vár megváltást

rtl.hurtl.hu

2022. március 15. 15:28

Tizenkét pontos követeléssel álltak elő az ellenzék politikusai a Műegyetem rakparton, ahol Iványi Gábor azt mondta: Orbán Viktor gatyás békegalambbá változva folytatja az árulást.

„Kormányváltó nagygyűlést” tartott az ellenzék a Műegyetem rakparton. A résztvevők egy része a Szent Gellért téren gyülekezett, ahonnan a Szabadság hídon át vonultak a Műegyetem rakpartra, de más irányokból is sokan érkeztek.

rtl.hu / Nagy Attila Károly

A színpadon először előadták a „Hatalom a népé” című kampánydalt, majd Nagy Zsolt szavalta el Petőfi Sándor A XIX. század költői című versét.

Első felszólalóként Iványi Gábor lelkész megemlítette, hogy Orbán Viktor nem utazott el a lengyel, cseh és szlovén miniszterelnökkel Kijevbe Volodimir Zelenszkijhez, amit a közönség fújolással fogadott. Április 3. után a lelkész szerint nem marad üresen a magyar miniszterelnök helye. Sok erőt kívánt az ukránoknak és a pedagógusoknak. Orbán Viktor szerinte évek óta részt vesz az Ukrajna elleni orosz agitációban, az orosz hadsereg megindulásával pedig „gatyás békegalambbá változva folytatja az árulást”, aki fogadkozik, hogy nem segítjük meg a szomszéd nemzet harcát a szabadságért és függetlenségért. Ez szerinte szégyen. Beszélt arról is, hogy a rászorulókon segítő civilek köszönet helyett adóhatósági ellenőrzést kapnak, de kitartanak. 

Vajon ezen a tavaszon megérti-e a magyar nép, hogy nincs köztes tér a nyugati szabadság és a keleti zsarnokság között?

– tette fel a kérdést.

Ezután az ellenzék vezető politikusai bemutatták az ellenzék 12 pontos követelését. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője első követelésként „a sajtó szabadságát, az orosz és a fideszes propaganda eltörlését” említette. Szerinte nem felelős az a kormány, ahol van propagandaminiszter, de nincs oktatási és egészségügyi miniszter. A második követelés ezért így hangzik: „legyen oktatásért és egészségügyért felelős miniszter Budapesten”.

Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be a harmadik pontot: „követeljük a magyarok valós képviseletét biztosító országgyűlést, a jogállam helyreállítását”. Magyarországnak még három hétig olyan kormánya van, ami a magánérdeket helyezi a közérdek elé, a hatalmat védi a polgároktól – mondta. A magyar Országgyűlésnek szerinte nem elnöke, hanem házfelügyelője van, az ügyész nem üldözi, hanem pártolja a bűnt, az önkormányzatokat pedig nem partnerként, hanem ellenségként kezelik. „Törvény előtti egyenlőséget nemi, származási, vallási és szexuális orientációtól függetlenül” – hangzott el az ellenzéki követelések negyedik pontja.

Befogod a pofádat és eltakarodsz, amíg lehet, világos, te becstelen kisstílű gazember?

– kezdte beszédét Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Hozzátette: ezt Bayer Zsolt üzente neki, aki aztán megszervezte a Békemenetet. Szerinte ebben az országban gengszterek vannak hatalmon, de április harmadikán „vesszen a maffiakormány, vesszen a Fidesz, vesszen a köpcös”. „A 48-asoknak Széchenyi jutott, nekünk Lölő” – mondta, de azt is kijelentette: „ti vagytok a ti márciusi ifjaink”, a melósok, a rendvédelmisek, a tanárok, a nyugdíjasok, az egészségügyi dolgozók. „Nincs még négy éve ennek az országnak, hogy túléljük ezeket a gazembereket, április 3-án győznünk kell” – mondta Jakab Péter. Szerinte a kérdés az, hogy „Putyin vagy Európa, háború vagy béke, kelet vagy nyugat”, mire a közönség „Európa, Európa” skandálásban tört ki. „A pártok összefogása nem elég, az emberek összefogására van szükség” – közölte a politikus.

Fotó: Nagy Attila Károly/rtl.hu

A régi urak helyébe narancsbárók léptek, a Festeticsek, Esterházyak, Zichyek helyét gázszerelők foglalták el – mondta az LMP-s Schmuck Erzsébet. Márki-Zay Péter kormánya szerinte a magyar gazdákat fogja pártolni az oligarchák, spekulánsok helyett, új földosztást hajtanak végre. Megteremtik a fenntartható mezőgazdasági termelés feltételeit, kiemelten támogatják az ökológiai gazdálkodást, a talajkímélő, vízmegtartó földművelést. Az igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállítását is követelésként említette, felszabadítanák az ügyészséget Polt Péter hatalma alól.

A Nemzeti Bank a magánvagyonok gyarapítása helyett az áremelkedés ellen küzdjön – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, aki szerint „Orbánék azért gyengítik a forintot, mert nyerészkednek rajta”. Szerinte hiába írta a Fidesz az alaptörvénybe, hogy a jegybankban lévő pénz „elveszíti közpénz jellegét”, ezt a pénzt kormányváltás után vissza fogják szerezni. „Ez az intézmény nem a Fidesz pénztára” – mondta. „A magyar katona Magyarországot védje Putyin háborújától” – mutatta be Tóth Bertalan a következő követelést. Szerinte olyan hadsereg kell, ami nem hagyja, hogy egy Ukrajnából érkező drón 40 percig repüljön a magyar légtérben. Úgy vélte, ha Orbán Viktor hatvanpusztai birtokát fotózta volna a drón, akkor intézkedtek volna.

„Szabad ország, szabad egyetem” – mutatta be az újabb pontot Dobrev Klára, a DK EP-képviselője. Hősöknek nevezte a sztrájkot hirdető pedagógusokat, akik ezért harcolnak. A legfontosabb követelés szerinte: „magyar eurót”, ezt nem halogathatjuk tovább egy nappal sem, hogy hazánk „pávatáncok és ravaszkodás helyett” elköteleződjön az Európai Unió mellett. Április 3-án a záródó kapu, ami Európába vezet, még résnyire nyitva van, rajtunk múlik, hogy átmegyünk-e ezen a kapun, sarkig tárjuk és nem engedjük többé, hogy becsapják – mondta.

rtl.hu / Nagy Attila Károly

A lengyel Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, az Európai Tanács volt elnöke a következő felszólaló. „Ma önökkel vagyok, mert lengyel vagyok” – kezdte felszólalását. Megemlékezett Bem József tábornok születésnapjáról: „ha ma élne, önökkel lenne itt” – mondta. A szolidaritás lényegesen fontosabb azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és egyetlen becsületes, tisztességes embernek sem lehet szerinte kérdés, hogy melyik oldalra álljon ebben a küzdelemben. 

A magyarországi választás eredménye ezért egész Európának, és az ukrán népnek is fontos – jelentette ki. Orbán Viktor és csapata Tusk szerint megdolgoztak azért, hogy a leginkább Putyin-pártinak lássák őket egész Európában. „Nem akarjuk Putyint, nem akarjuk, hogy Putyin köztünk legyen, nem akarjuk, hogy Putyin Ukrajnában legyen” – szerinte ezt egész Európában hangosan kell kiáltani. Putyin víziója olyan állam, ami az erő, és nem a törvényesség kultuszát hirdeti – mondta. Úgy látja, a magyarok az április 3-i választáson Európa jövőjének kulcsszereplői: miközben az ukránok fegyverrel harcolnak, a mi kezünkben szavazólap van. Nem szabad azt hinni, hogy a Putyin előtti kapituláció a biztonságosság kulcsa – jelentette ki Donald Tusk.

Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje következik. Olyan március 15-ére nem emlékezik, amikor megkérdőjelezték, hogy kik voltak a történelem jó és rossz oldalán, kik voltak a hősök és mi ellen lázadtak. Ma sincs ez másképpen: 1848, 1956, 1989 – még ha el is buktak forradalmak, azóta is generációk idézik fel a nép szabadságvágyát, kiállását. Ma már nem egy nép vagyunk a világ számára, hanem egyetlen arc: egy ember kisajátított minket, ha a világban azt mondják, hogy magyar, ez az arc jelenik meg az emberek előtt, egy személyben viszi vásárra a bőrünket, jogot formál arra, hogy ki része a nemzetnek és ki nem – mondta Márki-Zay, mire a tömeg „Orbán, takarodj” skandálásban tört ki. A választáson szerinte arra kell szavazni, hogy ismét egy nép legyünk, és ne kívülállók a saját hazánkban. Ahogy egy sakktáblán nem lehet szétválasztani a fekete és fehér figurákat, a magyar településeket és embereket nem választhatják szét narancssárgára és kékre – jelentette ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A mindent kontrolláló hatalom tévéivel, rádióival, napilapjaival, járványügyi hírleveleivel, gyermekeink rajzfilmjeibe szúrt propagandájával próbál elbizonytalanítani minket – mondta, ám szerinte még soha nem volt ilyen egyszerű a választás, egyetlen jó választás van, ha a Kelettel szemben Európát választjuk, a nélkülözéssel szemben az emelkedő Magyarországot. Ezt saját történelmi hivatásának tekinti.

Egy fél ország gyűlöl, egy másik fél ország pedig tőlem vár reményt és megváltást

– mondta. Szerinte egy fél ország tőle félti kisnyugdíját, a megélhetéshez épp elegendő munkabérét, óvodás gyerekei Barbie babáját és kisautóját, naponta fenyegetik őt olyan emberek, akiket nem ismer, és akik nem ismerik őt, akiket soha nem bántott, és nem is fogja őket bántani. Azoknak is sokkal békésebb és biztonságosabb országot kínál, akik nem rá szavaznak. Olyan országban hiszünk, ahol nem a legelesettebbek viselik a közterheink javát – jelentette ki. Azt is elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen fideszes kétharmadból ellenzéki kétharmadot csináltak, Hódmezővásárhelyen és az ellenzéki előválasztáson is 57 százalékkal választották meg. 

A közvélemény-kutatások nem törik le, soha nem nyert közvéleménykutatást, választást viszont soha nem veszített el. Három hét van április harmadikáig, azt kérte a jelenlévőktől, hogy ezalatt legalább három embert győzzenek meg, hogy kétharmaddal váltsák le az Orbán-kormányt. A fiatalokban bízik, hogy meggyőzik szüleiket, nagyszüleiket – a márciusi ifjak után ők lehetnek az áprilisi ifjak.

Nyitókép: Nagy Attila Károly/rtl.hu

#Belföld#márki-zay péter#ellenzék#március 15#tüntetés#választás#Választás 2022