„Hiába zárjuk be az ajtókat, ha megjelennek a katonák, védtelenek vagyunk”

Pénteken tizenegy magyar férfinek küldték ki a katonai behívót a néhány száz fős, kárpátaljai Asztélyon. A közvetlenül a határnál fekvő településen végül senkinek sem tudták átadni a papírt, mert az elmúlt napokban már mindegyikük elmenekült onnan, de az is lehet, hogy néhányan közülük már évek óta Nyugat-Európában dolgoznak. 

Ezt a falut a lakók legalább 60 százaléka elhagyta már 

– mondta az rtl.hu-nak Nagy Anna polgármester. Az ő felelőssége, hogy a járáshoz tartozó településeken kézbesítsék a behívókat, és mint mondta, nincs is más választása: ha nem tenné meg, bíróság elé állítanák.

Az ukrán hatóságok egyelőre nem ellenőrizték, valóban elérhetetlenek-e a behívottak, de ha a háború elhúzódik, a következő hetekben ezt is megteszik. A kettős, ukrán-magyar állampolgársággal rendelkező férfiaknak ugyanúgy be kellene vonulniuk, azonban ők többnyire inkább kihasználják, hogy papírjaikkal Magyarországra léphetnek, és elmenekülnek.

Ez nem a mi háborúnk, az biztos 

– mondta egy asztélyi férfi, aki ottjártunkkor éppen a kertjéből nézte a háza előtt feltorlódott több kilométeres autósort. Ukrajnából ugyanis igen sokan, gyakran a keleti megyékből is, ezen a településen keresztül próbálják meg elhagyni az országot. Vannak közöttük gazdagok, akik elegáns terepjárókkal álltak be a kocsisorba, de vannak rendkívül szegények is, akik gyalog érkeztek és megfelelő ruházat híján egy takaróval is megpróbálják melegen tartani magukat. 

A legtöbben csak egy-két bőröndöt húznak maguk után, bíznak abban, hogy hamar hazatérhetnek, de lélekben felkészültek arra is: elhúzódik a háború.

A határátkelés azonban korántsem zökkenőmentes, az ukrán őrök ugyanis gyakran órákon keresztül senkit sem engednek át. 

Ha viszont megindul az ellenőrzés, akkor szigorúak, volt olyan sorköteles fiú, aki miután kiállta a négy órán át tartó sorban állást, visszafordították, mert nem volt magyar állampolgár is. Kérlelte a határőröket, azonban nem engedtek neki.

Miután kizárólag ukrán állampolgársággal rendelkezett, 

neki nem marad más, mint a háború vagy a bujkálás. 

Esetleg a szökés a határon át. Utóbbira az asztélyiak szerint lehet esély: ahol ugyanis a cigarettát át tudták vinni az elmúlt évtizedekben, feltehetően embereket is át tudnak.

„Az a szerencsénk, hogy közel van a határ, magyar állampolgárként pedig bármikor átmehetünk” – mondta egy asztélyi férfi. Ez sem olyan egyszerű azonban, a határ magyar oldalán ugyanis több menekült is arra panaszkodott, hogy előfordul, nem elég felmutatni a magyar igazolványt, egy 50 euróst is mellé kell tenni. Ha ezt nem teszik, az ukrán határőrök másik emberrel kezdenek el foglalkozni.

Az érkezők száma egyelőre több mint 70 ezerre tehető az összes átkelőt tekintve, de az asztélyi polgármester szerint keringenek olyan hírek, amelyek szerint a közeli hágónál tíz kilométeres autósor áll, és ők mind a magyar határra tartanak. Asztélyon és a környező településeken nagyjából kétszáz férőhelyet alakítottak ki azoknak, akik valamiért a határon ragadnak és ott kénytelenek átvészelni az éjszakát.

Szombat estig senki sem élt ezzel a lehetőséggel, mindenki kivárja a sorát a hideg kárpátaljai éjszakában állva vagy az autójában ülve. Az autósok gyakran 7-10 órás várakozási időről számoltak be, amit a jelenlegi kocsisor egyáltalán nem indokol. Egyszerűen lassan engedik be őket. A várakozási idő a gyalogosok esetében is lehet akár 4-5 óra.

„A férjem és a fiam után megyünk Németországba, ők ott dolgoznak már évek óta” – mondta egy idősebb hölgy, aki Kárpátaljáról érkezett és éppen az autója mellett állt. 

Mindent hátra hagytunk, az állatokat, a házat, de nem tehettünk mást, a menyemmel és az unokámmal teljesen ki lettünk volna szolgáltatva. Hiába zárjuk be az ajtókat, ha megjelennek a katonák, védtelenek vagyunk. 

Bár egyelőre nem jellemző, de félnek a fosztogatóktól, valamint tartanak a szélsőségesek vegzálásától is.

A sorban sokan azért aggódnak, hogy a teljes családjukat átengedjék az ukrán határőrök, rengeteg ugyanis a vegyesházasság, gyakran előfordul, hogy az egyik családtag mehet, mert magyar állampolgár is, a másiknak viszont maradnia kell, mert csak ukrán papírjai vannak. Volt olyan fiatal férfi, aki már január-februárban letehette volna az állampolgársági esküt, de miután úgy volt vele, hogy ráér ezzel, folyton halasztgatta, míg végül március 1-jére kért időpontot. Csak közben kitört a háború, így neki sorkötelesként – miután nem szeretne háborúzni – bujkálnia kell.  

Az utóbbi napokban az árak is teljesen elszabadultak, a helyiek elmondása szerint az alapvető élelmiszerekért gyakran kétszer annyit kell adni.

Sok kárpátaljai magyar egyébként annak ellenére sem indul útnak, hogy át tudna jönni a határon. Miután a nyugati régiókban nincsenek harcok, abban reménykednek, hogy nem éri el őket a háború. 

A férfiak közül sokan amúgy is Nyugat-Európában dolgoznak már, a többiek pedig ragaszkodnak a hosszú évtizedek munkáját jelentő házhoz, esetleg kisebb gazdasághoz. A leggyakrabban a házra hivatkoznak, amikor arról kérdezzük őket, miért döntöttek úgy, inkább maradnak.  

Az ukrán oldalon természetesen a katonaság és a rendőrség is nagy erőkkel jelen van, a helyi pletykák szerint beszivárgó oroszokat is keresnek. Néha egészen váratlanul folyik az ellenőrzés, lapunk tudósítói mellett például egy hivatalos jelzés nélküli autó állt meg, amelyben egy férfi letekerte az ablakot és annyit mondott: „dokument”. Ebből egyértelmű volt, hogy igazolványokat kell mutatni, de miután kiderült, hogy újságírókról van szó, nem volt több kérdés.

A legtöbb menekült nem a semminek vág neki, 

Záhonyban például úgy értesültünk, hogy nagyjából az érkezők 10 százalékának nincs hova mennie. 

Mindenki más rokonokhoz, barátokhoz megy, akár Magyarországra, akár Németországba, de gyakori célpont Csehország is. Sokaknak azonban nincs nyugaton rokonuk, nekik gyakran a magyarországi Facebook-csoportokban szerveződő önkéntesek adnak szállást.

A határ átlépése után ugyanis semmi sem látszódik az elmúlt évek menekültellenes politikájából: néhány méterre az átkelőtől Záhonyban és Asztély túloldalán, Beregsurányban is barátságosan, teákkal és élelmiszerrel várják az érkezőket. Rengeteg az önkéntes felajánlás, így egyelőre az sem okoz gondot, hogy Záhony például semmilyen állami segítséget nem kapott a helyzetre való tekintettel. 

Meg kell, hogy mondjam, sokkal több jót kaptam itt, mint az ukránoktól otthon 

– mondta egy nő a záhonyi vasútállomáson. A településeken általában a helyi művelődési házakban alakítottak ki melegedőket, Záhonyban például 107 embert tudnak így fogadni. Nappalra azonban el kell hagyni az épületet.

Az eddigi terhelést meg tudták oldani saját erőből az érintett települések, de ha jelentősen nő a menekültek száma, akkor várhatóan egyre többen lesznek olyanok, akiknek nincs hová menniük, így az ellátásukról gondoskodni kell majd. 

A háború miatt megváltoztak a hazai menekültügyi szabályok, így a kizárólag ukrán állampolgársággal rendelkezők a határon átlépve menekült státuszt kérhetnek (korábban ezt csak a nagykövetségeken nyújthatták be.) Őket Debrecenbe irányítják, a magyar papírokkal rendelkezők viszont természetesen szabadon mozoghatnak.

Katonai jelenlét a magyar oldalon alig látható, a rendőrök mellett elsősorban a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt munkatársai vannak jelen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs jelen a honvédség, 

Beregsurányban például a határtól nem messze voltak egységeik, míg Vásárosnamény után három új Airbus-helikopter állomásozott.

Ritkán az is előfordul, hogy valaki nem Ukrajnából érkezik Magyarországra, hanem éppen Kijev felé tart. Egy Franciaországban dolgozó ukrán férfi például Záhonyban akart átkelni a határon. A feleségéhez és a gyerekéhez ment, akik a bombázás alatt lévő fővárosban rekedtek. Amikor arról kérdeztük őt, tart-e attól, hogy neki is harcolnia kell és be kell vonulnia, azt mondta: „Mindegy. A család az első”.

Evakuálás Budapesten át Indiába

Több száz indiai diákot menekített ki Ukrajnából az indiai nagykövetség szombaton – tudta meg az rtl.hu a záhonyi határátkelőnél. Az egyetemisták evakuálása már több napja tart, azonban a diákok nehezen tudnak eljutni a magyar határhoz. A diákokat buszokkal szállították Budapestre, onnan pedig repülővel vitték őket Indiába.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu