Ez történt a héten (2014. 50. hét)
2014. december 12. 21:35
Mi lesz a lopott pénz sorsa? Vajon mit akar Róbert Nórától? Péter szeretné, ha Hanna tudná, hogyan érez iránta, de a vallomása félre sikerül.
Miklós végre megtalálja Ágnes elrejtett pénzét, és úgy dönt, többé nem látja vendégül a húgát és a lopott pénzt feltűnés nélkül elrejti. Közben Ágnest Zsolt fogadja be, aki megtudja, hogy Miklós ellopta Ágnes pénzét, és megígéri, hogy segít azt visszaszerezni. Zsolt betöri Miklós lakásának ajtaját, és Ágnessel átkutatják a lakást a pénz után, ám Miklós váratlanul betoppan. Most mi lesz?
Róbert és Nóra randija olyan jól sikerül, hogy Nóra lakásában folytatják. Miklós átjön Nórához, és próbálja bebizonyítani, hogy Ágnes és Róbert végig hazudtak. A vita hevében Róbert megüti Miklóst. Nóra tudni akarja, mi igaz abból, amit Miklós Róbertről mondott, de Róbert ügyesen kivágja magát.
Péter és Hanna jelmezes bulival szeretnék feldobni Zitát, akinek nem fűlik a foga az új a jeges joghurt jelmezhez. A buliban Ádám hatására Péter úgy dönt, megvallja érzéseit Hannának, de véletlenül egy másik lányt csókol meg, Hanna pedig látja az egészet. Hanna maga is akcióba lendül, és végül ő csókolja meg Pétert. Újra összejön Péter és Hanna?

Zita szomorú, mert a kapcsolata épp zátonyra futott Áronnal. Aliz szerint Áron is csak egy a sok közül. Ha megkapja, amit akart, lelép. Zita ennek hatására szakít Áronnal, majd Júlia vállán sírja ki magát.
Zsolt azt hiszi, végre legyőzték Nikol tesóját, Nándort, és ezentúl nagy boldog család lehetnek Nikollal és Áronnal. Nándor azonban aljas húzással áll bosszút: elmondja Áronnak az igazságot Nikol és Zsolt viselt ügyeiről. Áron választásra kényszeríti Nikolt. Vagy ő vagy Zsolt. Vajon hogy fog Nikol dönteni?
Enikő eléri, hogy egy orvos ismerőse átvegye a gyógyszereket névtelen adományként, és a rendőrség kihagyásával rászorulóknak ossza szét a gyógyszereket. Ám mielőtt a gyógyszereket elszállíthatnák, váratlanul betoppan Zsófi és Tóbiás a konditerembe, és hogy ki ne derüljön, hogy a lopott gyógyszereket itt rejtegetik, Krisztián és Enikő úgy tesznek, mintha szeretkeznének, így Zsófi és Tóbiás nem lépnek be és nem találják meg a lopott szállítmányt.

Tóbiás örül, hogy Krisztián és Enikő újra együtt vannak, Zsófit azonban bosszantja, és újra érdekelni kezdi Krisztián. Zsófi flörtölni kezd Krisztiánnal, aki arra hivatkozva, hogy Enikővel jár, elutasítja. Enikő felajánlja Krisztiánnak, hogy rendezzenek egy látványos szakítást, ha Krisztián inkább Zsófival járna, de Krisztián közli, hogy Zsófi nem számít neki. Ezért döbben meg Enikő, amikor Zsófi arra figyelmezteti, hogy miután lefeküdt Krisztiánnal, a pasi dobta őt.
Gizella már az esküvőjét igyekszik megszervezni, de kénytelen szembesülni vele, hogy minden mennyire drága. László beszerez két nyulat, hogy szaporítsák őket, de ez nem akar összejönni. Később kiderül, hogy mindkettő lány nyúl. Gizella elkeseredik, hogy még a nyulaiknak sem lehet gyereke.
Vilmos fél, hogy talán sosem tudhatja meg, ki Mónika születendő gyermekének az apja. Bözsi furfangosan kideríti, hogy a férfi egy közismert ember. Közben Mónika hiába kérleli közismert szeretőjét, hogy az vállalja fel szerelmüket és gyereküket a nyilvánosság előtt, a férfi hajthatatlan. Mónika mindent elmond Bözsinek, aki Vilmost is beavatja. Vilmos elhatározza, hogy felkeresi a férfit, és elbeszélget vele.

Vilmos leteremti Mónika szeretőjét, amiről később Mónika is tudomást szerez, és megharagszik Vilmosra. Zsolt felajánlja Mónikának, hogy húzza meg egy darabig magát nála. Ágnest ez bosszantja, de később nagyon kedves Mónikához, és elkíséri egy ultrahang vizsgálatra. Mónika és Ágnes is alaposan meglepődik, amikor a gyermek apja is felbukkan. Ágnes felismeri a férfit, ezért Mónika megkéri, ne említse senkinek, hogy tőle vár Mónika gyereket. Ezt Ágnes meg is ígéri – de vajon tartja-e a szavát?
Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem