Ez történt a héten (2014. 45. hét)
2014. november 7. 21:30
László életét megnehezíti legújabb vállalkozása. Timi annyira gyűlöli az apját, hogy meg akarja változtatni a nevét. Áron és Zita életveszélybe kerül.
Enikő ebédet főz Rudinak, de az éhenkórász lakótársai, Tóbiás és Ádám, Zsófi és Aliz társaságában felfalják azt. Enikő kiakad. Aliznak az az ötlete támad, hogy vigyék el Enikőt László kocsmájába és öntsenek fel a garatra.
Timi megkapja az első személyijét, majd közli Nórával, hogy kilépett minden különóráról, amit Miklós fizetett neki, majd kijelenti, hogy nem akar többé Berényi lenni és megváltoztatja a nevét. Timi összevágja az újonnan kapott személyijét, hogy megváltoztathassa a nevét. Timi azzal fenyegetőzik, hogy elmegy a rendőrségre, és felnyomja Miklóst András haláláért. Miklós végül beleegyezik a névváltoztatásba. Timi ezután elhatározza, hogy nem hagyja, hogy a szülei ismét összejöjjenek.
László meg akarja venni a boltot Miklóstól, aki közli vele, hogy 10 millióért az övéké lehet. László beszél a bankkal, de nem tud kedvező hitelhez jutni. Vilmos rábeszéli, hogy nyissanak házi kocsmát. László és Vilmos is besöröznek a nyitáskor, ám László elájul a sok piától. Gizella és Vilmos kórházba viszik Lászlót, aki elájult a magas vércukorszintje miatt. László kórházba kerül ám, mikor hazatér Gizella legnagyobb megdöbbenésére, még a történtek sem képesek eltántorítani attól, hogy megnyissa a kocsmát. Zsoltnak szemet szúr a kocsma, és megkéri Krisztiánt, ijesszen rá Lászlóra. Krisztián és Rudi összeverekednek a kocsmában. Gizella bezárja a kocsmát, László azonban újabb ötlettel áll elő.

Tóbiás közli Zsófival, hogy még mindig nincs pénzük az átalakításra. Zsófi megkéri Krisztiánt, hogy segítsen neki a munkálatokban. Nikol megtudja, hogy Zsófi pénzhiánnyal küzd, és felajánlja neki, hogy kibéreli az ingatlanját. Zsófi döbbenten tapasztalja, hogy Zsolt és Nikol nem raktározásra, hanem pornófilm forgatásra használják a régi szállodát, és elzavarja őket. Zsolt és Nikol Krisztiánt hibáztatják a történtek miatt. Kirsztiánnak elege lesz Zsolt és Nikol főnökösködéséből, és úgy dönt, Zsolt tiltása ellenére segít Zsófinak megnyitni a konditermet.
Péter egy fesztiválra szeretne kitelepülni a joghurtos autóval, ezért Zitát kéri meg, aki örül a felkérésnek, hiszen Áronnal szeretne kettesben maradni a szülők óvó tekintete nélkül. Zita és Áron izgatottan mennek segíteni Péternek, és mikor Péter és Hanna sétálni mennek, a két fiatal a joghurtos kocsi hátuljában esik egymásnak. Péter és Hanna döbbenten tapasztalják, hogy a kocsi elszabadul, és elindul a lejtőn. Péter időben utoléri a joghurtosautót, aminek hátuljában Zita és Áron csókolóznak. Attila tudomást szerez arról, hogy Zita és Áron kapcsolata komolyra fordult.
Ildikó végre teljes mellszélességgel beleveti magát a terv végrehajtásába, hogy megszerezze Vilmos lakását. Bözsi megosztja Ildikóval kapcsolatos gyanúját Vilmossal, de ő elzavarja.

Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem