2014. szeptember 29. 21:50

Zsófi és Nóra hajba kapnak az elrejtett pénzen. Hogy sikerül Lászlóéknak az első interjú a nevelőszülői szakértővel? Miklós és Attila Vazul nyomába erednek.

Miután Zsófi megtudta, hogy Nóra felment az irodába, utána megy és rajta kapja, ahogy Nóra Zsófi elrejtett pénzével szeretne távozni. Veszekedés kerekedik, amit Tóbiás és Júlia szakít félbe. Zsófi elviszi a pénzét, Júlia pedig számon kéri Nórán, hogy csak azért akar mindig keresztbe tenni Zsófinak, mert még mindig féltékeny rá. Közben kiderül, hogy a Mercado hajlandó megegyezni Tóbiással peren kívül. Nóra együtt szeretne ünnepelni Tóbiással, de Tóbiás végül Zsófival megy el inni.

László és Gizella készülődnek a másnapi interjúra, amikor a nevelőszülői hálózat képviselője eldönti, mehetnek-e a nevelőszülői tanfolyamra. Egy félreértés miatt azonban a képviselő már aznap megérkezik, és Lászlóék otthonában kaotikus körülmények fogadják. Az interjú után a képviselő közli Lászlóval és Gizellával, hogy nem sok esélyük van az örökbefogadásra.

Júlia gyanakodni kezd, hogy Attila és Miklós talán mégsem Berlinbe ment meglátogatni Ágnest a kórházban. Közben Miklós és Attila megérkeznek Szabadkára, ahol megtalálják Vazul barátnőjét, és rajta keresztül Vazult magát is. A Vazullal való találkozó végül szerencsétlen véget ér: Vazul pisztolyt ránt, és a lövése után mindkét Berényi testvér a földre kerül. Vajon kit talált el a golyó?

Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!