2014. szeptember 18. 21:50

Sikerül-e Lászlónak megkérnie Gizella kezét? Sikerül-e elkészítenie Annának a 100 fotót? Vajon lebukik Nikol a fia előtt?

Gizella kiakad Lászlóra, amiért még mindig nem kérte meg a kezét, pedig minden jel arra mutatott. László nem érti, Gizella miért hitte azt, hogy egy tortába fogja elrejteni a gyűrűt. Pedig László valóban lánykérésre készült, csak nem úgy, ahogy Gizella várta. Vilmos azt tanácsolja neki, hogy minél előbb kérje meg a kezét, nem érdemes várni, amíg megnyugszik. Azonban László a lehető legrosszabbkor ereszkedik fél térdre: Gizella éppen fagyival tömi a száját és zokog a tévé előtt. Végül mégis igent mond, miután László biztosítja, hogy számára így is gyönyörű.

Anna kinyomtatta az útikönyve anyagait, de a képek tönkremennek. Anna először fel akarja adni, mert nem lennének kész időben, de Szabi meggyőzi, hogy sikerülni fog. Ezek után Szabi segítséget kér Hannától, Ádámtól, Pétertől és Benjitől is. Közös munkával Annának sikerül befejeznie a könyvét, és ezáltal valóra váltania következő projektjét.

Miután Zita elmondta Áronnak, hogy Balta volt az, aki betört Attila irodájába, Áron megígéri neki, hogy valahogy szerez bizonyítékot is erre. Ezért Áron követi Baltát, aminek köszönhetően rájön, hogy anyjának is köze van Zsolt alkalmazottjához. Áron nem akarja elhinni, hogy Nikol, a nagybátyja, Nándor nyomdokaiba lép. Végül úgy dönt, elköltözik otthonról.

Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!